Lecsapott a rendőrség a budapesti Bulinegyed turistákat lehúzó bandájára

Bárokban szórakozó külföldiek italfogyasztásának túlszámlázásából gazdagodott az az öt férfi és öt nő, akiket csalással gyanúsít a Készenléti Rendőség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A több száz sértettből eddig azonosítottak száma 33 személy, míg a kár meghaladja az egymilliárd forintot.Még tavaly indult büntetőeljárás a KR NNI Műveleti Szolgálat Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztályán csalás és más bűncselekmények elkövetése miatt, miután olyan információk jutottak el a nyomozókhoz, hogy egy bűnbanda budapesti bárokban szórakozó külföldi turistákat ver át úgy, hogy italfogyasztásuk árának többszörösét fizettetik ki velük. Az eljáráshoz több olyan ügyet egyesítettek, amikben korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozott.

Az NNI felderítőinek és a BRFK VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozóinak kitartó munkájának köszönhetően sikerült azonosítani a csalásra szakosodott szervezet tagjait, és tevékenységüket leleplezni.

A gyanú szerint a csoport női tagjai egy társkereső telefonos alkalmazáson keresztül cserkészték be kiszemeltjeiket, akik általában jómódú, hazánkba látogató külföldi férfiak voltak.


Legtöbbször Budapest VII. és VIII. kerületében találkoztak velük, majd a Bulinegyed egyik bárjába invitálták őket. A szórakozóhelyen a konzumnők egymás után rendelték maguknak a drága italokat. Majd – annak ellenére, hogy a férfiak italfogyasztása általában minimális volt – a nők velük fizettették ki az általuk rendelt alkoholt is. A POS-terminálokon megjelent összegek azonban egyáltalán nem álltak arányban az elfogyasztott italok mennyiségével. Előfordult, hogy a vendég ittasságát kihasználva a bankkártyájáról többször is leemeltek pénzt. Volt olyan sértett, akit egy éjszaka alatt több mint egymillió forintjától fosztottak meg.

A szervezet hierarchikusan és konspiráltan működött. A csapatot a bárok tulajdonosai irányították, de voltak olyanok is, akiket csak névleg vettek be az üzletbe. A konzumnők mellett a csalásba be voltak szervezve a pultosok, a pincérek és a biztonsági őrök is. Miután a felderítők számos bizonyítékot összegyűjtöttek a vérségi és élettársi kapcsolatokon alapuló bűnszervezet tagjairól, megszervezték elfogásukat. Közel kétszáz rendőr – köztük a KR NNI különböző osztályainak nyomozói, bevetési egysége, valamint a KR rendészeti állománya – vett részt az akcióban. Február 11-én reggel tíz helyszínen – Dunaharasztiban és Budapesten – egyszerre fogták el a tíz elkövetőt, míg további kilenc helyszínen – köztük az elkövetések helyszínéül szolgáló szórakozóhelyeken – szintén kutatásokat hajtottak végre.

Ennek során számlákat, bélyegzőket, szerződéseket, telefonokat, POS-terminálokat, illetve azokhoz tartozó iratokat foglaltak le, de találtak gáz- és riasztófegyvert, valamint kábítószergyanús anyagokat is. Az egyik bárban egy ATM automata is üzemelt, annak pénzforgalmát szintén vizsgálják.

A KR NNI Vagyon-visszaszerzési Hivatalának (VVH) nyomozói az érintettektől összesen 100 millió forint értékben foglaltak le vagyontárgyakat. Ezek között volt készpénz, befektetési aranytömb, ékszerek, valamint egy motor és egy elektromos roller is. A fentieken túl a VVH munkatársai további 100 millió forint értékben zároltak bankszámlákat és ingatlanokat.

Az ügy érdekesége, hogy a nyomozóknak azt a 30 millió forintot is sikerült megtalálniuk, amit az egyik gyanúsított a kertéjben ásott el, gondolva, hogy „lebukás” esetén a hatóságok azt nem találják meg. Nem volt szerencséje.    

Az öt férfit és az öt nőt több mint 30 bűncselekménnyel gyanúsították meg. Ezek többsége bűnszervezetben elkövetett csalás, de van köztük üzletszerűen, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélve elkövetett lopás is. A tíz gyanúsított közül a nyomozók nyolcat őrizetbe vettek, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

http://ujhazak.com