Leordította és 8 ezer forintra büntette meg a nőt az ellenőr a kecskeméti buszon

A kecskeméti nő történetéről a Baon számolt be. Zsilinszki Tündétől a személyit és a lakcímkártyáját akarta elkérni az ellenőr a buszon.

Tünde elmesélte, hogy az ellenőr többszöri kérdésére sem mondta meg, hogy miért kéri el az iratait, ezért a nő nem adta oda neki. Az ellenőr erre sakálként kezdett el vele ordítani és 13 perc és 60 forint különbség miatt végül több mint 8000 forintra büntette meg.

“Több jegy is volt nálam, nem tudtam, pontosan mennyit is fogok utazni aznap. Az egyiket érvényesítettem, és emlékszem, érvényesítés után kiesett a kezemből. A sofőr látta, és nem is hagyta szó nélkül, szó szerint idézem: „ne bénázzon, mert indulok””.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

– mesélte a nő-
Tünde leült, majd néhány perc múlva egy ellenőr ment oda hozzá, akinek nyugodt szívvel adta oda a jegyét.



“Elkérte a személyi igazolványomat és a lakcímkártyámat. Többször is kérdeztem, hogy mi a probléma, de nem volt hajlandó elmondani. Aztán hirtelen elővette a telefonját, és emelt hangon mondta, hogy rendőrt hív. Kiabált a sofőrnek, hogy nehogy kinyissa az ajtót, az utasoknak pedig, hogy csak hátul szállhatnak le. Egyáltalán nem értettem a helyzetet. Kértem, hogy vegyen vissza a hangerőből, és megkérdeztem, miért kiabál velem. Azt mondta, felhúztam, mert nem adom oda az irataimat. Rábökött a karszalagjára. Mondtam, olyat bármikor varrok én is. Hivatalos, fényképes igazolványt kértem tőle, ha már az irataimat akarja, de nem volt hajlandó megmutatni. Erre mondtam, hívjon nyugodtan rendőrt. Ekkor volt hajlandó végre elmondani, mi is a probléma”. – emlékezett vissza Tünde.

Az ellenőr közölte, hogy a jegy rózsaszín, 190 forintos és kedvezményes, amely csak 8 és 13 óra között használható. A nő viszont a jegyet 7 óra 47 perckor érvényesítette, ezért érvénytelen. 



“Mivel ritkán járok busszal, fogalmam sem volt a színkódokról. Gyorsan átnéztem a nálam lévő jegyeket, és azonnal érvényesítettem egy másik, lila, 250 forintos jegyet. A buszon vásárolt menetjegy 335 forint, így már túl is fizettem, de nem számított. 13 perc és 60 forint eltérés miatt kaptam egy 8335 forintról szóló csekket. Szerintem felháborító, nem is beszélve a bánásmódról. Az ellenőr úgy beszélt velem, mintha bűnöző lennék. Kiabált, rendőrrel fenyegetett, és megalázott. Nem vagyok sem bliccelő, sem gyilkos. Jó lenne, ha tesztelnék az ellenőröket munkába állásuk előtt, hogy alkalmasak-e munkakörük betöltésére, mely során emberekkel kell foglalkozniuk" – panaszolta Tünde.

Az asszony végül levelet írt a Dakört Kft-nek, de a panaszát elutasították. A fogyasztóvédelmi hatóság pedig azt válaszolta, hogy az ügyben hatáskor hiányában nem tudnak eljárni.
A Dakört Kft. az eset után újra felhívta az ellenőr figyelmét a mindenkor udvarias, utasorientált szolgáltatói magatartás fontosságára.

Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com