LMP: a kormány cserben hagyja az egyszülős családokat

Az LMP szerint a kormány cserben hagyta a gyermekeiket egyedül nevelő szülőket azzal, hogy nem támogatta az ellenzéki párt témában készített javaslatcsomagját.Ábrahám Júlia, az LMP elnökségi tagja szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, az egyszülős családok 62 százaléka él szegénységben, amin jelentősen javíthatna a tíz éve változatlan mértékű családi pótlék emelése.

Kiemelte, arra tettek javaslatot, hogy a családi pótlékot emeljék 20 ezer forintra az egy gyermeket nevelő egyedülálló szülők esetében, a kabinet azonban megkeresésükre nem támogatta ezt az elképzelést. Az LMP emellett úgy tűnik, hiába kezdeményezte a tartásdíj-megállapítás "ezer sebből vérző rendszerének" módosítását, mivel a kormány nem kíván belenyúlni a rendszerbe, indokolt esetekben lehetővé téve például a vagyonosodási vizsgálatok elrendelését - fejtette ki.


Ábrahám Júlia fájónak nevezte azt is, hogy a kabinet nem támogatta a nagycsaládosoknak járó támogatások kiterjesztését a gyermekeiket egyedül nevelő szülőkre. Az LMP elnökségi tagja kérdésre válaszolva kijelentette, pártjuk azért nem vesz részt az augusztus 20-ra hirdetett ellenzéki demonstráción, mert szerintük a nemzeti ünnepet nem szabad felhasználni ilyen rendezvényekre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com