Ismerősüket cserbenhagyó motorosok ellen emeltek vádat Nógrád megyében

Vádat emeltek négy salgótarjáni férfi ellen, akik ötödik ismerősükkel együtt motoroztak az erdőben, majd miután társuk frontálisan ütközött egy quaddal, elhajtottak.

Halálra gázoltak, és cserbenhagytak egy férfit Újcsalánosnál

Halálra gázoltak, majd cserbenhagytak egy férfit vasárnap éjjel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Újcsalánosnál, az ittas sofőrt és három utasát elfogták - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.

LMP: a kormány cserben hagyja az egyszülős családokat

Az LMP szerint a kormány cserben hagyta a gyermekeiket egyedül nevelő szülőket azzal, hogy nem támogatta az ellenzéki párt témában készített javaslatcsomagját.
Magyarok gázoltak halálra két kislányt szilveszterkor Angliában

Magyarok gázoltak halálra két kislányt szilveszterkor Angliában

Négy magyar férfi halálra gázolt két kislányt majd otthagyták őket.
11 éves kisfiút gázolt el a motoros, majd otthagyta – videó 18+

11 éves kisfiút gázolt el a motoros, majd otthagyta – videó 18+

Egy 11 éves kisfiú szülei nyilvánosságra hozták gyerekük súlyos balesete után készült fotókat.

Fidesz: a Jobbik cserbenhagyta Magyarországot

A Jobbik mostani akciója nem más, mint egyszerű politikai machináció: annak a ténynek az elkendőzése, hogy cserbenhagyták Magyarországot - kommentálta a Fidesz-frakció vasárnap Volner János Jobbik-alelnök közlését pártja alaptörvény-módosító javaslatáról.
Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Halálra gázoltak egy férfit Enyingnél

Elgázoltak és cserbenhagytak egy gyalogost Enying térségében szerdán, a férfi a helyszínen meghalt - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A közlemény szerint a 64-...
Halálra gázoltak egy kerékpárost Baranyában

Halálra gázoltak egy kerékpárost Baranyában

Meghalt egy kerékpáros, akit elgázolt egy személyautó vasárnap reggel Adorjás és Kórós között - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A közlemény szerint az autó veze...
Így fogta el a rendőrség Szénási Lajost az autó tolvaj-gyilkost – videó

Így fogta el a rendőrség Szénási Lajost az autó tolvaj-gyilkost – videó

A rendőrség július 29-én egy isaszegi sörözőben fogta el Szénási Lajos zenészt, aki a 24 éves B. Zsófiát a Turay Ida színház munkatársát egyúttal gondatlanságból meg is ölte. A hölgy a késő esti órák...
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki két rendőr halálát okozta egy balesettel

Vádat emeltek egy férfival szemben, aki két rendőr halálát okozta egy balesettel

Vádat emeltek egy 33 éves férfival szemben, aki két rendőr halálát okozta egy közúti balesettel Budapesten még tavaly februárban - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel. Ibolya Tibor tájéko...
Őrizetbe vették a hajnali budapesti halálos gázolás gyanúsítottját

Őrizetbe vették a hajnali budapesti halálos gázolás gyanúsítottját

Őrizetbe vettek egy 30 éves esztergomi nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombat hajnalban Budapesten, egy gyalogátkelőhelyen halálra gázolt egy fiatal nőt, és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.A ...
Halálos közúti baleset Somogy megyében

Halálos közúti baleset Somogy megyében

A rendőrök kedden elfogták azt a 22 éves répáspusztai férfit, aki hétfőn este Kaposvár toponári városrészében autójával halálos közlekedési balesetet okozott, majd elmenekült - közölte a Somogy Megyei...