LMP: veszélyeztetik az emberek biztonságát a fűtési időszakban

Az LMP szerint a fűtési időszakban az emberek biztonságát veszélyeztetik a kéményseprői ellenőrzések és a szociális alapú tűzifaellátás területein tapasztalható problémák.Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt belügyi kabinetvezetője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: egy napirenden lévő törvénymódosítás eltörölné az évenkénti kötelező kéményseprési ellenőrzést. Emiatt családok élete kerülhet veszélybe a szén-monoxid mérgezések és kéménytüzek számának emelkedésével - jelentette ki.

    
A kötelező ellenőrzések eltörlése helyett teljesen újjá kellene alakítani a kéményseprő iparágat, mivel a jelenlegi szabályai csak azt a célt szolgálják, hogy elfedjék a feladattal megbízott katasztrófavédelem alkalmatlanságát - fejtette ki az LMP politikusa. A kormány szociális alapú tűzifaprogramja sem nyújt megfelelő védelmet a rászorulóknak - folytatta -, mivel a 4 milliárd forintos kerettel kiírt pályázatra 6 milliárd forint értékben adtak be kérelmeket.


Az LMP emellett vitatja, hogy a támogatásokat miért csak az 5 ezer lakosúnál kisebb településeken vehetik igénybe. Ezen kívül a programban nem ellenőrzött a tűzifa minősége, valamint az sem, hogy minden igénylő időben megkapja a segítséget - tette hozzá Gerstmár Ferenc. Az LMP politikusa kérdésre válaszolva elmondta, október 23-án nem állnak egy színpadra azzal a Gyurcsány Ferenccel, akinek komoly felelőssége van az 1956 ötvenedik évfordulóján történtekben.


Megjegyezte továbbá, hogy a hagyományos baloldali és liberális pártok részvételével zajló politikai összefogások eddig kétszer is kétharmados többséghez segítették a Fideszt. Az LMP nem éket ver, hanem új integráló erőként lép fel - fogalmazott, hozzátéve, szerintük a megújuló Magyarországhoz új vezetőkre van szükség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com