Londoni elemzők: az év végétől gyorsulni kezd a magyar infláció

Az év későbbi szakaszától mindenképpen gyorsulni kezd a magyarországi infláció a belépő bázishatások miatt, és ez várhatóan óvatosságra készteti a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) is - jósolták a vártnál alacsonyabb múlt havi inflációs adatok pénteki ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.

10o1112Márciusban 0,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szintnél. Ez megegyezett a februárban mért éves inflációval. A citybeli elemzői közösség előzetesen 0,2-0,4 százalékos tizenkét havi inflációt várt a múlt hónapra.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni közgazdászai a pénteki adatismertetés után hangsúlyozták, hogy a magyarországi infláció immár a harmadik egymást követő hónapban szolgált lefelé mutató meglepetéssel. A cég számításai szerint az idei év eleje óta a konszenzusos várakozáshoz mért halmozott elmaradás 0,6 százalékpont.

A JP Morgan elemzői ennek ellenére decemberre már 2 százalék feletti éves inflációs ütemet várnak.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Érvelésük szerint mivel az idei közműdíjcsökkentések mértéke elmarad a tavalyiakétól, az éves bázishatások az idei második félévtől már felfelé hajtják az inflációt.

A ház szakértőinek várakozása szerint 2015 második negyedévére az MNB középtávú 3 százalékos célszintje felé tart a maginfláció és a teljes kosárra számolt tizenkét havi infláció üteme, és azután e szint környékén stabilizálódik a jövő év hátralévő részében.

A JP Morgan londoni elemzői ennek alapján megerősítették azt a prognózisukat, hogy az MNB monetáris tanácsa ebben a hónapban végrehajt még egy utolsó, 0,10 százalékpontos kamatcsökkentést, és az így elért 2,50 százalékos alapkamaton befejezi az enyhítési ciklust.

A cég szakértői hangsúlyozták: bár nem ez az alapeseti forgatókönyvük, de nem tartják kizártnak a még további MNB-kamatcsökkentést, ha az eurójegybank (EKB) is csökkenti alapkamatát, ha a forint jelentős erősödésnek indul, vagy ha a növekedési kilátások romlanak.

A JP Morgan közgazdászai ugyanakkor alapesetben azt várják, hogy a 2,50 százalékos alapkamat 2015 második negyedévéig nem változik, és az MNB akkor kezd kamatemelési ciklusba. A ház elemzői kiemelték, hogy az idei év végi MNB-kamatvárakozásuk 0,50 százalékponttal alacsonyabb a szélesebb konszenzusnál, amely már 2014 végére 3,00 százalékos MNB-alapkamatot valószínűsít.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői is azzal számolnak, hogy a magyar jegybank ebben a hónapban 2,50 százalékra csökkenti alapkamatát, és itt leállítja az enyhítési ciklust.

A ház szakértői szerint is van azonban esély arra, hogy az alacsony infláció, a felzárkózó piaci adósságpapírok újbóli befektetői kereslete és a forint valamelyes erősödése még további kamatcsökkentésekre késztetheti a monetáris tanácsot.

Mindazonáltal a GS közgazdászainak várakozása is az, hogy 2014 végén, 2015 elején meredekebb ívben gyorsulni kezd a magyarországi infláció a korábbi közműdíjcsökkentésekből eredő bázishatások belépésével.
Ha nem lesznek további közműdíjcsökkentési lépések, akkor az éves összevetésű infláció 2015-ben eléri az MNB 3 százalékos célszintjét - jósolták pénteki értékelésükben a Goldman Sachs londoni elemzői.

Ugyanezt várják az HSBC bankcsoport londoni befektetési részlegének szakértői.

A pénteki inflációs adatismertetés után közölték: novemberig 1 százalék alatti éves összevetésű inflációs ütemeket várnak, decemberben azonban már jelentősebb megugrással, 2 százalék felé tartó tizenkét havi inflációval számolnak. Ennek felhajtóereje az HSBC prognózisa szerint a tavaly novemberi 10 százalékos közműdíjcsökkentésből eredő éves bázishatás lesz.

A ház elemzői jövőre szintén 3 százalékhoz közelítő inflációt jósolnak, bár megjegyezték, hogy erre a várakozásukra látnak lefelé ható kockázatot, egyebek mellett az importált dezinflációs nyomás - elsősorban az alacsony euróövezeti infláció - és a lassú világgazdasági növekedés miatt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com