Magyarország-Kenya Magyar-kenyai gazdasági megállapodást írtak alá Budapesten

Magyarország és a Kenyai Köztársaság közötti gazdasági és műszaki együttműködésről szóló megállapodást írt alá hétfőn Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Amina Mohamed kenyai külügyminiszter.Szijjártó Péter elmondta: a gazdasági megállapodás aláírásával létrejön egy gazdasági vegyes bizottság, amely koordinálni fogja az együttműködést, emellett az Eximbank 85 millió eurós hitelkeretet nyitott magyar vállalatok kenyai gazdasági szerepvállalásának támogatására.

Megállapodtak a kenyai külügyminiszterrel egy 50 millió dolláros kötött segélyhitelprogram megindításában is, amelynek értelmében egy szülészeti és egy onkológiai kórházat létesíthetnek magyar vállalatok Kenyában, emellett öntözési, valamint vágóhídi technológia szállítására van lehetőség. Az erről szóló szerződést a technikai részletek kidolgozása után írják majd alá - ismertette.


A miniszter közölte: javasolni fogják, hogy az Európai Unió és Kelet-Afrika közötti gazdasági partnerségi megállapodást léptessék életbe azon afrikai országokra, köztük Kenyára nézve, amelyek már ratifikálták a szerződést, így elhárulnának a magyar-kenyai kereskedelem és befektetések elől az adminisztratív akadályok.


Bejelentette azt is: Magyarország kész jövő szeptembertől az eddigi ötven helyett már száz kenyai ösztöndíjas egyetemi hallgatót fogadni az egyetemein. Szijjártó Péter arról is beszélt: ma már senki nem vonja kétségbe, hogy az afrikai biztonsági és gazdasági folyamatok azonnali és közvetlen hatással vannak Európa biztonságára, hiszen a bevándorlási hullámnak részben a kiindulópontja és a tranzitútvonala is Afrikában van.


Hangsúlyozta: az afrikai gazdasági növekedésben Kenyának kiemelkedő szerep jut, mivel tavaly 6 százalék körüli növekedést produkált, és a regionális biztonság szempontjából is jelentős stabilizáló szerepet játszik. A külügyminiszter szerint a kenyai-magyar gazdasági együttműködés remek lehetőséget kínál a magyar gazdasági szereplők számára a vízgazdálkodás és a mezőgazdaság területén, az egészségügyi iparban, valamint az informatika és a biztonság, valamint a tömegközlekedési fejlesztés terén is.


Kifejtette: komoly lehetőséget jelent a "messze földön elismert" magyar mezőgazdasági és vízgazdálkodási technológiák számára, hogy dinamikusan növekvő lakosság élelmiszerellátása érdekében a közeli jövőben Kenyában egymillió hektárnyi új termőterületet kell bevonni mezőgazdasági művelésbe. Szintén jó lehetőségnek tartja az újonnan épülő kenyai kórházak felszerelését magyar orvostechnológiával, valamint a tömegközlekedési fejlesztésben a magyar műszaki tudás megjelenését.


Amina Mohamed kenyai külügyminiszter azt mondta: a megállapodás aláírása egyértelmű jelzése a magyar-kenyai kapcsolatok fejődésének. Üdvözölte a segélyhitellel kapcsolatos megállapodást és a magyar egyetemekre érkező kenyai ösztöndíjasok számának növelését, valamint szorgalmazta a két ország közötti idegenforgalmi kapcsolat fejlesztését.


A migrációval kapcsolatban a kenyai külügyminiszter kifejtette: Kenyában kevés olyan fiatal van, aki el akarja hagyni az országot, ami annak köszönhető, hogy a kormány javítja az egészségügyi, az oktatási és az egyéb ellátásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Elfogtak egy embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Ismeretlen eszközzel belőttek a solymári kék óvoda épületébe kedden kora délután, a feltételezett elkövetőt a rendőrség elfogta - közölte a Solymári Polgármesteri Hivatal szerdán a Facebook-oldalán.

„Ez a telefon az enyém”

„Ez a telefon az enyém”

Egy fiatal lányt raboltak ki Kiskunhalason: egy idegen férfi erőszakkal vette el a készülékét, miközben azt ismételgette, hogy „ez a telefon az enyém”.

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Légfegyverrel fenyegette a gyerekeket

Az 56 éves férfit az zavarta, hogy a szomszédjában hangosan játszanak a gyerekek Debrecenben.

Rendőrnapról éles bevetésre

Rendőrnapról éles bevetésre

Közel egyórás tárgyalás eredményeként sikerült elfogni az élettársát fogva tartó férfit 2026. április 25-én, a Budapest XI. kerületi lakásában.

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál

Idén a tavalyinál jelentősen kisebb árvaszúnyograjzás várható a Balatonnál - közölte a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Facebook-oldalán hétfőn.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com