Magyarországra szállították Wulff Olaf Richárd vezérfőkapitány hamvait

Magyarországra szállították hétfőn délelőtt a magyar folyami hadihajózás kiemelkedő alakja, Wulff Olaf Richárd vezérfőkapitány és felesége hamvait.Katonai tiszteletadás mellett érkezett meg Costa Ricából a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár bázisára, Kecskemétre a hetven éve elhunyt Wulff Olaf Richárd és a felesége, Losonczy Edina hamvait szállító repülőgép.

Maruzs Roland alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum megbízott parancsnoka az MTI-nek felidézte: Wulff Olaf Richárd vezérfőkapitány a fiumei Haditengerészeti Akadémiát elvégezve az Osztrák-Magyar Monarchia tisztje lett.

Később az első világháború hőse lett - fogalmazott, hozzátéve, hogy haditetteiért a legmagasabb osztrák-magyar katonai kitüntetésben, a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjében részesült. A világháború után pedig a Magyar Királyi Folyamőrség első vezetőjeként fegyvernem-, illetve csapatnemalapító volt. A norvég származású főtisztről Maruzs Roland elmondta, teljesen magyar öntudatú katonatisztté, magyarrá vált.

Wulff Olaf Richárd a második világháborúban hagyta el Magyarországot, és feleségével Costa Ricában telepedett le. Ott is hunyt el 1955 júniusában. Maruzs Roland hangsúlyozta: Wulff Olaf Richárd hamvait a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére 12 év előkészítő munka után szállították Magyarországra, és teljes katonai tiszteletadás mellett a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 52. parcellájában helyezik majd végső nyugalomra.

A vezérfőkapitány és felesége hamvait a kecskeméti repülőbázisra dédunokája és családja kísérte el. Nánai László Endre evangélikus tábori lelkész szerint az, hogy valaki 70 év után egy távoli, idegen földből hazatér, egy fájóan nyitott történet méltó lezárása nemcsak a családjának ajándék és az egész nemzet számára büszkeség, hanem "az Isten gondviselő szeretetének kivételesen szép példája is".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

http://ujhazak.com