Zuhant a dán Moller-Maersk tavalyi nyeresége és bevétele

Hatalmasat esett Moller-Maersk dániai szállítmányozási és logisztikai óriásvállalat nyeresége tavaly, és mintegy harmadával csökkent a bevétele is.

GFM: meg kell erősíteni a hazai fuvarozókat, háromszorosára emelkedhet a visszaigényelhető jövedéki adó literenkénti összege

A fuvarozók képviselőivel folytatott párbeszéd eredményeként a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatára a kormány arról döntött, hogy újabb intézkedésekkel segíti a stratégiai jelentőségű ágazat szereplőinek megerősödését.

Németország leszállította az Ukrajnának gyártott légvédelmi lőszerek első adagját

Németország leszállította az Ukrajnának gyártott légvédelmi lőszerek első adagját - közölte a német védelmi minisztérium kedden.

A cseh atomerőművek számára amerikai cég szállítja a nukleáris fűtőanyagot az oroszok helyett

A Roszatom orosz állami holding részét képező TVEL cég helyett az amerikai Westinghouse társaság szállítja a nukleáris fűtőanyagot a cseh atomerőművekbe a jövőben - közölte Ladislav Kríz, a Cseh Energetikai Művek (CEZ) szóvivője szerdán Prágában.

Magyar Posta felkészült az év végi csomagforgalmi csúcsra

Idén is megkezdődött a karácsonyi ajándékrendelések időszaka és ezzel együtt a csomagforgalom növekedése a Magyar Postánál; a vállalat felkészült az év végi csúcsra, és idén mintegy 140 új csomagautomatát telepített országszerte - közölte a Magyar Posta az MTI-vel csütörtökön.

Románia villamos energiát szállít a Moldovai Köztársaságnak

Románia elkezd villamos energiát szállítani a Moldovai Köztársaságnak, miután a román Hidroelectrica és a moldáv Energocom vállalatok aláírtak egy erről szóló szerződést - jelentette be csütörtökön Virgil Popescu román energiaügyi miniszter.

Hollandiában letartóztattak egy férfit, aki a szankciók ellenére mikrocsipeket szállított Oroszországba

A holland hatóságok őrizetbe vettek egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az európai uniós szankciók ellenére mikrocsipeket szállított Oroszországba - írta a Dutchnews hírportál pénteken.

Nagy István: közös fellépésre van szükség az ukrán gabonaexport szállításának megoldásához

Közös fellépésre van szükség az ukrán gabonaexport szállításának megoldásához - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter pénteken az M1 aktuális csatornán, miután Mikola Szolszkijjel, Ukrajna agrárpolitikai és élelmiszerügyi miniszterével egyeztetett csütörtökön Lembergben.

KSH: nőtt a személyszállítás, csökkent az áruszállítás 2021 negyedik negyedévében

A személyszállítás nőtt, az áruszállítás csökkent a tavalyi negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, és egyik sem érte el a járvány előtti, 2019 negyedik negyedévi szintet - derül ki a szállítási teljesítményekről kiadott legfrissebb KSH-jelentésből.

A gyorsaság és a raktározás újragondolása is szerepet kap a logisztikai fejlesztésekben

A logisztikai fejlesztések irányát a kézbesítési idő és a szállítási útvonalak lerövidítése, a központi óriás raktárakat felváltó kisebb depók, a vásárlók minél pontosabb tájékoztatása és a futárok képzése határozza meg a következő öt évben.

ITM: nem szállít a külföldi webáruház? Egy kattintásnyira az ingyenes segítség!

Az év bármely szakában kellemetlenséget okoz, ha az online rendelt termék nem érkezik meg, vagy hamar meghibásodik.

A Rail Cargo csoport vállalatai 150 ezer tonna fát visznek Magyarországról Olaszországba

A Rail Cargo csoport vállalatai a következő egy évben Magyarország 25 pontjáról várhatóan mintegy 3200 vagon, azaz 150 ezer tonna magyar rönkfát szállítanak az észak-olaszországi Osoppóba - közölte a Rail Cargo Hungaria (RCH) csütörtökön az MTI-vel.