Cseh sörgyárak nem szállítanak Oroszországba

A cseh sörgyárak nem szállítanak sört Oroszországba, többségük már 2022 tavaszán, röviddel az Ukrajna elleni orosz támadás megindítása után leállította az oroszországi exportot - írta a CTK hírügynökség szerdán.A CTK azért szólította meg a sörgyárakat, mert az orosz RIA Novosztyi hírügynökség hétfőn statisztikai kimutatásokra hivatkozva azt jelentette, hogy tavaly a német és a cseh sörgyárak szállították a legtöbb sört Oroszországba, és nekik voltak ebből a legnagyobb bevételeik is.

A cseh sörgyárak reakciói szerint a cseh sör mostanában alapvetően viszonteladókon keresztül jut el az orosz piacra. "Abban a pillanatban, amikor sörünket valakinek eladjuk, már nincs lehetőségünk befolyásolni, hogy az hová kerül. Ezért van az, hogy a cseh sör ma Oroszországban is kapható" - magyarázta a helyzetet Radek Tulis, a humpoleci sörgyár szóvivője a hírügynökségnek.

A Cseh Statisztikai Hivatal kimutatásaiból kitűnik, írja a CTK, hogy tavaly január és október között az Oroszországba került cseh sör értéke több mint 819 millió koronát tett ki, ami 63 millióval több, mint 2021 hasonló időszakában.

A cseh statisztikusok szerint Németország és Szlovákia után Oroszország volt a harmadik legnagyobb fogyasztója a cseh söröknek. A hozzáférhető információkból kitűnik, hogy az említett időszakban 33 100 tonna cseh sör volt az orosz piacon, ami 62 millió félliternek, ahogy ezt a csehek mondják "nagy sörnek" felel meg. A "kis sör" a cseheknél 0,3 deciliter. Magyarországon ez korsónak, vagy pohárnak felel meg. 2023-hoz viszonyítva az emelkedés 27 százalékos, mondta a hírügynökségnek Lukás Kovanda, a Trinity Bank fő gazdasági szakértője.

A statisztikai hivatal a CTK kérdését, hogy milyen források alapján gyűjtötte az adatokat, megválaszolatlanul hagyta. A cseh sörgyárak számára a hazai, cseh piac a döntő, mert itt fogy el a termékek 75-80 százaléka, illetve az uniós országok piacai - közölte a hírügynökséggel Tomás Slunecka, a cseh söripari szövetség elnöke.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni elemzők: erősödik Közép-Európa feldolgozóipari teljesítménye

Londoni pénzügyi elemzők szerint a kedden ismertetett februári gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozó szektorainak erősödő teljesítményére vallanak. Az...

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Decemberhez képest nőtt januárban a német kiskereskedelmi forgalom

Januárban éves bázison a várt növekedés helyett csökkent, a decemberihez képest viszont a vártnál jobban nőtt a német kiskereskedelmi forgalom. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis e...

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a hat megrendelt A380-as Airbust a Skymarknak az Airbus

Nem szállítja le a 2011-ben rendelt hat darab Airbus A380-ast a gyártó a japán Skymark Airlines-nak, mivel a toulouse-i cég felmondta a szerződést - közölte az Airbus kedden honlapján. A 2,2 milliá...

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggódik a német feldolgozóipar az ukrán válság üzleti következményei miatt

Aggodalmat kelt a német feldolgozóiparban az ukrajnai válság elhúzódása - derül ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmányából. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirts...

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Nőtt a leírási veszteség az unióban

Az uniós országokban az összesített bruttó hazai termékhez (GDP) mérve 3-ról 3,1 százalékra, 360 milliárd euróra nőtt az idén a leírási veszteség az egy évvel korábbihoz képest - számolt be Felfalusi ...

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

Vecernje Novosti - Egyre kevesebb hitelt hagynak jóvá a szerbiai bankok

A szerbiai bankok egyre nehezebben hagyják jóvá a hitelkérelmeket az ügyfelek alacsony és rendszertelen fizetései miatt, így fordulhat elő, hogy napjainkban a szerbiai lakosságnak alig valamivel több ...

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

Basescu szerint Románia elveszíti a Dacia összeszerelő üzemét

A romániai Pitestiről áthelyezi összeszerelő üzemét a Dacia gépkocsigyár Észak-Afrikába - jelentette ki Traian Basescu román államfő, aki szerint a francia Renault már készül az áttelepítésre. Base...

Betiltják a Bitcoint több országban

Betiltják a Bitcoint több országban

Oroszországban betiltják a Bitcoint. A tavalyi évben Kínában került feketelistára a fizetőeszköz. A főügyész szerint a digitális fizetőeszköz nagyon könnyen használható pénzmosáshoz, sőt, terroristák...

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

A ZEW német gazdasági hangulatindexe csökkent, az euróövezeti emelkedett

Januárban Németországban csökkent, az euróövezetben pedig a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a ZEW gazdasági várakozásokat tükröző hangulatindexe. Az aktuális üzleti környezet megítélése mindkét t...

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Tőzsde - Veszteséggel nyitottak a nyugat-európai börzék

Az elemzői várakozásokat megcáfolva egyértelmű veszteséggel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék pénteken. A kereskedés kezdete utáni percekben a FTSE-100 0,22 százalékos, a DAX-30 0,21 százaléko...

http://ujhazak.com