Nem hagyja másolni ikonikus formáját a Toblerone, beperelt egy kisvállalkozást
Jogi úton próbálja megakadályozni a Toblerone gyártója, hogy egy brit kézműves manufaktúra továbbra is forgalmazza egyik csokoládéját.
A Mondelez International szerint a Catherine’s Originals által készített O’bar túlságosan emlékeztet a Toblerone jellegzetes kialakítására. A multinacionális élelmiszeripari vállalat védjegybitorlással és tisztességtelen piaci előnyszerzéssel, úgynevezett passing off elkövetésével vádolja a sussexi kisvállalkozást.
A Mondelez álláspontja szerint a népszerű svájci édesség háromszögletű, hegycsúcsokat idéző formája a márka egyik legfontosabb ismertetőjegye, ezért kötelességük fellépni annak jogosulatlan utánzása ellen. A cég állítása szerint a per megindítása előtt hónapokon keresztül próbáltak megállapodni a manufaktúrával.
A két édesség kialakítása ugyanakkor nem teljesen azonos. Míg a Toblerone jellegzetes, csúcsos háromszögekből áll, addig az O’bar lekerekített, félovális elemekből épül fel. A Catherine’s Originals szerint a saját termékük formája a márkanév kezdőbetűjére utal, és önálló, egyedi formatervnek tekinthető.
A vállalkozás nem fogadja el a Mondelez vádjait. A Catherine’s Originals jogi képviselője, Stephen Lowry szerint ügyfele határozottan vitatja, hogy megsértette volna a Toblerone védjegyét.
Catherine Dodd, a manufaktúra képviselője arról beszélt, hogy egy ilyen jogi eljárás komoly terhet jelent egy kis cég számára, de nem hátrálnak meg, és megvédik az általuk megalkotott terméket.
Az árak alapján egyébként egészen más piaci kategóriába tartozik a két csokoládé. Az O’bar 200 grammos kiszerelése ízesítéstől függően 9,20 és 10,55 font közötti összegbe kerül, ami hozzávetőleg 4500-5200 forint. Ezzel szemben egy hagyományos tejcsokoládés Toblerone átlagos bolti ára körülbelül 2,50 font, azaz nagyjából 1200 forint.
A Mondelez jogi pozícióját erősíti, hogy a Toblerone jellegzetes háromdimenziós formája európai uniós védjegyoltalom alatt áll. Ennek érvényességét júliusban az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) is megerősítette, így a védjegy jogosultja a csokoládé jellegzetes alakjával kapcsolatban is felléphet a jogsértőnek tartott utánzatokkal szemben.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Hozzászólások