Március 15. - Semjén Zsolt: a történelem igazságszolgáltatása a külhoni magyarok honosítása

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: A történelem igazságszolgáltatásának nevezte a külhoni magyarok honosítását Semjén Zsolt, aki részt vett Nagy-Britanniában élő magyarok honosítási ünnepségén.semjénA londoni magyar nagykövetségen március 15-e alkalmából ünnepi külsőségek közepette nyújtották át 34, Nagy-Britanniában élő magyarnak a honosítási okiratot. A ceremónia után tartott beszédében a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a történelem viharai - elsősorban Trianon tragédiája és a kommunista diktatúrák üldöztetései - miatt a magyarságnak csaknem a fele a határokon túl él, a Kárpát-medencében vagy szétszórva a világban.

Ahhoz azonban, hogy a magyar nemzet megmaradjon, minden egyes nemzetrészének meg kell maradnia a Kárpát-medencében és a nyugati diaszpórában egyaránt - tette hozzá. Semjén Zsolt szerint ez akkor lehetséges, ha a magyarság közös nyelve és közös kultúrája alkotta történelmi tudatot egy "alkotmányos acélabroncs" is megerősíti, ez pedig a magyar állampolgárság.

A londoni ünnepségen állampolgárrá fogadott magyaroknak a miniszterelnök-helyettes azt mondta: történelmi jogon kapták vissza azt az állampolgárságot, amely magyarként eleve megillette őket. Ez egyben igazságszolgáltatás a honosítottak szülei, nagyszülei számára is, akiknek a Trianon utáni évszázadban gyakran kellett elszenvedniük a "hazátlan" megbélyegzést - hangsúlyozta Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes a magyar állam nevében megköszönte, hogy az állampolgárrá fogadottak külföldön is megőrizték hűségüket a magyarsághoz, a magyar nemzethez.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com