Pósfai Gábor: az eredeti költségvetés egyharmadából lesz lebonyolítva az augusztus 20-i rendezvénysorozatot

Az augusztus 20-i rendezvénysorozat a korábban tervezett költségvetés kevesebb mint egyharmadából, egyszerűbb, racionálisabb és költséghatékonyabb szervezési keretek között lesz lebonyolítva - közölte a belügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

A közösségi együttlét erejét, az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozzák a csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezői

A közösségi együttlét erejét, az egymásra figyelés fontosságát hangsúlyozzák az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szervezői.

Kovács Zoltán: már folynak a márciusi nemzeti ünnepünk előkészületei

"Gőzerővel folynak" a március 15-i nemzeti ünnep előkészületei, amelyet idén rendhagyó keretek között, a Békemenet résztvevőivel együtt ünnepelnek - közölte a a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a Facebook-oldalán.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség az elmúlt évtizedben jelentős megújuláson ment keresztül

A Magyar Honvédség az elmúlt évtizedben jelentős megújuláson ment keresztül, korszerű eszközök állnak rendelkezésre, új képességek épültek fel, és megerősödött a honvédség nemzetközi együttműködési rendszere is - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter hétfőn Kecskeméten.
Húsvéti szokások

Húsvéti szokások

Így ünnepelnek a különböző országokban!

Időkapszulát helyeztek el az újjászületett MNB székházban

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly kezdődött centenáriumi ünnepségsorozatának lezárásaként időkapszulát helyeztek el a jegybank felújított, Szabadság téri székházában.

Beköszöntött a Kígyó éve Kínában

Kedden éjfélkor búcsút mondtak a Sárkány évének és szerdán beköszöntött a Kígyó éve, ezzel hivatalosan is megkezdődött Kína legnagyobb ünnepe, a kínai holdújév, mellyel több hetes ünnepségsorozat indul meg az 1,4 milliárd lakosú ázsiai országban.

Varga Mihály: a magyar vállalkozások képesek megmutatni a bennük rejlő teljesítményt

A magyar gazdaság szereplői képesek arra, hogy megmutassák azt a teljesítményt, amely bennük van és jól tudnak reagálni a válságokra - jelentette ki a pénzügyminiszter pénteken Szegeden.

Semjén Zsolt: Slachta Margit egy viharos kor szilárd bástyája volt

Slachta Margit szerzetesnővért az Isten és a haza iránti megingathatatlan szeretete, a szolidaritás élethivatásként való megélése szilárd bástyává tette egy viharos korban - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Fiumei úti Sírkertben tartott ünnepségen szerdán Budapesten.

Szent István-napi őrtüzeket gyújtanak Háromszéken

Szent István-napi őrtüzeket gyújtanak a székelyföldi Háromszék 23 településén augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén - tájékoztatta az MTI-t pénteken az RMDSZ Háromszék területi szervezete.

Izgalmas programok várják a családokat is Szent István-napon

Történelmi kalandozások, hagyományőrző bemutatók és kreatív workshopok várják a gyermekes családokat az idei Szent István-napon - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

Nyitrai Zsolt: idén is akadálymentesek lesznek az ünnep fő rendezvényei

Idén is akadálymentesek lesznek augusztus 20-án a Szent István-nap fő rendezvényei - közölte a miniszterelnök főtanácsadója csütörtökön a közösségi oldalán közzétett videójában.