Másfél milliárd forintnyi adót csalt el egy szójadarával üzletelő banda

Öt embert hallgattak ki gyanúsítottként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-alföldi nyomozói, miután a szójadarával üzletelő banda 1,5 milliárdos vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek az áfa eltüntetésével.A NAV azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a brazil szójadara olasz, szlovén és osztrák cégeken keresztül érkezett Magyarországra, fiktív belföldi cégek beiktatásával. Az első magyarországi kereskedők időről-időre cserélődtek, élükön stróman ügyvezetők álltak, míg a társaságok tényleges irányítója valójában egy sárvári férfi volt; ő állapodott meg az eladók és a vevők képviselőivel, valamint az ügyletekben részt vevő cégekről is ő döntött.
    

Az elkövetőknek az volt a szándéka, hogy a szójadara belföldi értékesítését terhelő általános forgalmi adó megfizetését elkerüljék, így az árut kedvezőbb piaci áron tudták értékesíteni országosan a viszonteladó, állattartó, illetve takarmány-előállító gazdálkodók részére - írták. A közlemény szerint a bűnbanda ellen az ország több pontján zajló akcióban bevetési járőrök és informatikusok segítették a pénzügyi nyomozók munkáját. A bűnügyi szakterület munkatársai az okozott vagyoni hátrány megtérítésére 1,7 milliárd forintot meghaladó összegben zároltak gépkocsikat, ingatlanokat, illetve követeléseket.
    

A NAV munkatársai öt embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként költségvetési csalás bűntett és hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetése miatt. Közülük egy testvérpárt, a sárvári férfit és fivérét őrizetbe vették, az illetékes bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com