Megduplázódott a szervátültetések száma a Semmelweis Egyetemen

Megduplázódott a szervátültetések száma a Semmelweis Egyetemen azóta, hogy Magyarország júliustól teljes jogú tagja lett az Eurotransplantnak - közölte az egyetem szerdán az MTI-vel.

ca31462e93e14e0d31453422793dcd60cfd49b58Azt írták, ez országos siker, hiszen a Semmelweis Egyetem klinikáin végzik a hazai szervátültetések kétharmadát.
Az elmúlt három hónapban összesen ötven veseátültetést végeztek, amely a szokásos szám kétszerese. 2011 és 2012 ugyanezen időszakában 25, illetve 26 veseátültetés történt.

Hozzátették: ha éves szinten sikerül megtartani ezt a dinamikus növekedést, a vesetranszplantációk száma elérheti a kétszázat, "amire még sosem volt példa Magyarországon".

Közölték: a számokból jól látszik az is, hogy a tavalyi élődonoros vesetranszplantációk számát idén már októberre sikerült meghaladni. Az élődonoros veseátültetések aránya alapján pedig már 2011-ben elérte Magyarország a 18 százalékos európai átlagot, a Semmelweis Egyetem pedig meg is haladta ezt két százalékkal.

2011-ben 13 szívtranszplantáció történt a Semmelweis Egyetemen, míg idén arra számítanak, hogy ez a szám eléri a negyvenet.

Az egyetem tájékoztatása szerint mostanáig összesen harminc átültetés történt, tavaly egész évben volt összesen ennyi beavatkozás. Emellett harminc műszívbeültetést is elvégeztek, öt esetben végleges keringéstámogató eszközt kapott a beteg.

Ami a májátültetést illeti, a jelenlegi helyzet szerint reális az évi hatvan műtét elérése. Nőtt a hasnyálmirigy-transzplantációk száma is, eddig átlagosan évi 2-4 ilyen beavatkozás történt, most - csak októberig - hét.

Az eddigi tapasztalatok szerint a betegek 20 százaléka kap szervet külföldről. Ez az arány a gyerekeknél jóval nagyobb, mintegy ötven százalékos. A 16 éven aluliak már 2011-ben - amikor Magyarország részlegesen csatlakozott a szervezethez - rákerültek a közös Eurotransplant várólistára, ennek következtében ma már a transzplantációra szoruló gyermekek 3-4 hónapon belül megfelelő szervhez jutnak.

Magyarország július elsejétől teljes jogú tagja a szervcsere koordinálásáért felelős Eurotransplantnak, a szervezetnek Magyarország mellett hét ország - Ausztria, Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Németország és Szlovénia - teljes jogú tagja. A tagállamok 72 transzplantációs központja a szervre várók valamennyi fontosabb adatát rögzíti az Eurotransplant központi adatbázisában, és amint egy donorszerv elérhetővé válik, a jellemzői bekerülnek a rendszerbe. A szerveket néhány órán belül be kell ültetni, ezért az Eurotransplant folyamatos központi ügyeletet működtet.

Magyarországon a donáció a feltételezett beleegyezés elvén alapul, vagyis ha valaki életében nem tiltakozott ellene, halála után felhasználhatók a szervei.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com