Megkezdődött a 4-es metró utasok nélküli tesztidőszakának hatósági szakasza

Csütörtökön megkezdődött a 4-es metró sötétüzemi, azaz még utasok nélküli tesztidőszakának a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által ellenőrzött szakasza, amelynek során a teljes automata rendszernek és a szerelvényeknek is valamennyi biztonsági kritériumnak meg kell felelniük, hogy a március végére tervezett utasforgalmi próbaüzem megkezdődhessen.

NKHTarlós István főpolgármester, Pesti Imre kormánymegbízott és Győri Gyula NKH-elnök az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közös közleményében azt írta, hogy a körülbelül két hónapos időszak alatt is lehetnek még kisebb fennakadások, de már semmi olyan rendellenesség nem történhet, ami az utasok biztonságát veszélyeztethetné, ugyanis csak ebben az esetben kaphat a teljes vonal használatbavételi engedélyt.

Az új metróvonal vonatvezérlő, áramellátó, biztonsági és kommunikációs rendszerét a Siemens és egyes vizsgálatok tekintetében az Alstom cég szakemberei már október óta, a megbízó pedig december eleje óta folyamatosan teszteli. Ebbe a folyamatba kapcsolódott most be az NKH az utolsó, két hónapos időszakra. Szakembereivel mostantól folyamatosan felügyeli a teszteket és értékeli a tesztek során keletkező adatokat - áll a közleményben.

A vonatvezérlő rendszer felügyelete a járműtelepen található forgalomirányító központból zajlik. Az ellenőrzött tesztek során megfelelően kell működniük egyebek mellett a biztosítóberendezéseknek, az ajtóknak, a fékeknek, a menetrendi vezérlő- és vonatfelügyeleti berendezéseknek, nem lehet rendszeres, a megengedettnél nagyobb túlfutás, az egész rendszer működésére ható kommunikációs hiba, ahogy a menetrend tarthatóságának, a járműkísérői beavatkozások és a menetkimaradások számának is a hatóság és a megbízó által közösen előírt határértékeken belül kell maradnia.

A sötétüzemi tesztek utolsó szakaszában már valamennyi biztonsági előírásnak maradéktalanul meg kell felelni, tehát az utasforgalmi próbaüzem kezdetére a vonalnak meg kell felelnie az üzembiztonság és az üzemszerű működés feltételeinek, azt követően vehetik igénybe az utasok az új metróvonalat - zárul a közlemény.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com