Megkezdődött a Városliget zöldfelületének felújítása

Többek között 4000 új növényt és 200 szemetest helyeznek ki a Városligetbe, ahol megújul számos pad, a tó napozóstégje és az iskolások játszótere is - hangzott el a liget idei felújításáról szóló szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

vsBaán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója emlékeztetett: a Városliget egyedülálló az európai parkok között, hiszen a nagy intézmények 150 éven keresztül nem körülötte, hanem benne jöttek létre.

Erre a hagyományra épülnek a kormányzat fejlesztési tervei is, amelyek szerint az új múzeumi negyed kialakításával párhuzamosan a liget zöldfelületének aránya 60-ról 65 százalékra emelkedik és biológiai aktivitása is növekszik 2018-ra - hangsúlyozta.

Mint hozzátette azonban, a liget állapota olyan sok kívánnivalót hagy maga után, hogy megújításával nem lehet éveket várni, így a Városliget Zrt. olyan beruházások mellett döntött, amelyek már idén nyártól javítják a park használati értékét.

A Városliget fenntartására már idén harmadával több, 284 millió forint, míg a 2014-es beruházásokra, felújításokra 150 millió forint jut - közölte Baán László.

Mozsár István, a Városliget Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a múzeumi negyed új épületei nem a liget zöldfelületein jönnek létre: három múzeum a jelenleg lebetonozott Ötvenhatosok terén, a Magyar Zene Háza az egykori Hungexpo-irodaházak helyén, míg az Új Nemzeti Galéria a Petőfi Csarnok bontásával felszabaduló területen épül fel.
Ezek a beruházások azonban mit sem érnek, ha nem újul meg az épületeket körülvevő park - hívta fel a figyelmet a vezérigazgató, hozzátéve: 2015 első felében ezért tájépítészeti ötletpályázatot írnak ki.

Hegedűs Gábor, a Főkert Zrt. vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy a parkfelújítási munkálatok már megkezdődtek és idén már 57 ezer virágot sikerült kiültetni. A többletforrásoknak köszönhetően négyszeres növekedés lesz a gyepszőnyegezésben és kétszer annyi munkaórát tudnak öntözésre fordítani - közölte.

Mint hozzátette, megoldhatóvá vált a hétvégi kétműszakos szemétgyűjtés, így hétvégén nem lesznek délutánra túlcsordult kukák és faápolásra 19 millió helyett idén már 25 millió forint jut.

A nyár folyamán felújítják a Vajdahunyadvár vizes árkának elkorhadt napozóstégjét és partfalát, részben új eszközök kihelyezésével a Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor sarok közelében található, úgynevezett iskolások játszóterét, 4000 növényt, 200 új szemetest helyeznek ki, és megújulnak a park kerti bútorai is - sorolta a fejlesztéseket.

Baán László kiemelte: 60 padot a környék iskolásainak tervei alapján, egyedi festéssel látnak el és a liget mestertervének kialakításakor is figyelembe veszik a parkhasználók igényeit és véleményét.
Persányi Miklós, a Liget Köztársaság elnöke, a Fővárosi Állat- és Növénykert vezérigazgatója annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy hosszú idő után végre megoldódhatnak a Városliget problémái, másik mellett az átmenő forgalom és a parkolás kérdése.

A Liget Budapest projekt keretében megújul a Nagycirkusz és az Állatkert is jelentősen fejlődik majd - jelezte. Beszámolója szerint az április 29-i nyitás óta már 150 ezren fordultak meg az intézmény új szabadidő-parkjában, a Holnemvolt Parkban, a következő években pedig ott alakítják ki a Meseparkot, majd a Pannon Ősvadont is, amely a Kárpát-medence ősi élővilágát jeleníti meg, a középpontban egy hatalmas biodómmal.

Persányi Miklós közölte: néhány héten belül kiírják a Pannon Ősvadon nyitott nemzetközi építészeti közbeszerzését, ennek eredménye egy engedélyes szintű terv lesz 2015 tavaszára.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Példátlan összefogás

Példátlan összefogás

Százak keresték azt a 43 éves férfit, aki egy igazoltató rendőrt gázolt el Kaposszekcsőn csütörtökön késő este.

http://ujhazak.com