Megrovást kapott egy szegedi városi cég volt vezetője a Mars téri beruházás ügyében

Másodfokon elmarasztalta a Szegedi Törvényszék kedden a Szegedi Vásár és Piac Kft. korábbi vezetőjét a Mars téri piac rekonstrukciója előtt, az egyik pavilon áthelyezésével elkövetett rongálás vádja miatt.A ruházati cikkeket árusító Anna butik tulajdonosa pótmagánvádlóként jelentős kárt okozó rongálás miatt indított pert az önkormányzati cég vezetője ellen.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törvényszék bűnösnek mondta ki a férfit, és megrovásban részesítette, de nem hozott döntést a pótmagánvádló kártérítési igénye ügyében, azt polgári eljárásban érvényesítheti.
    

A város és az önkormányzati cég konzorciuma uniós támogatást nyert a legnagyobb szegedi piacnak helyt adó Mars tér rekonstrukciójára. Az árusítóhelyekre vonatkozó bérleti szerződést 2005 októberében felmondták, majd miután a felszólítások ellenére a terület kiürítése nem történt meg, pert indított ennek érdekében. Mielőtt azonban az ügyben jogerős ítélet született volna, a vádlott cégvezető 2009 novemberében szerződést kötött négy elárusítóhely, közte a pótmagánvádló pavilonjának áthelyezésére, annak ellenére, hogy korábban az önkormányzattal levélben azt közölte, hogy állagsérelem nélkül nem mozgathatók. A vádlott ugyanekkor egy másik levélben állásfoglalást kért az önkormányzattól a létesítmények áthelyezéséről, de ebben nem említette, hogy ez a pavilonok megrongálása nélkül nem tehető meg.
    

Berkes Tamás tanácsvezető bíró indoklásában jelezte, hogy az Anna butik 15 és 50 millió forint közötti értékű pavilonja a munkálatok során megsérült, rommá vált. A vádlott a pavilon helyreállítására szerződést kötött, de a javítás mikéntje nem ismert, a létesítményt a pótmagánvádló nem vette át. A bíró hangsúlyozta, hogy a pótmagánvádló négy évig nem tett eleget a jogszerű felmondásnak, így a nagyfokú sértetti közrehatás és az eljárás elhúzódása miatt a bíróság nem látta szükségesnek büntetés kiszabását.
    

A Szegedi Törvényszék döntésével megváltoztatta az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság 2018-ban hozott felmentő ítéletét. Az érintettek három munkanap gondolkodási időt fenntartottak fellebbezés bejelentésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com