Miniszterelnökség: növekedésben a civil szektor

A civil szektor bevételei és foglalkoztatottsági adatai is növekedést mutattak 2012-ről 2013-ra - közölte a Miniszterelnökség szombaton az MTI-vel.lázárA Lázár János vezette minisztérium azután adott ki közleményt, hogy a héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzésére hivatkozva a sajtóban olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint 2012-től "hanyatlásnak" indult a civil szektor.

A Miniszterelnökség reagálása szerint azonban a KSH-elemzés ezzel éppen ellenkező képet mutat.
Kifejtették: a statisztikai hivatal hivatkozott adatai a nonprofit szektort mutatják be, ami nem azonos a civil szervezetek körével.

A nonprofit szektornak ugyanis csak egy részét alkotja a köznyelvben civilként emlegetett szervezetek köre, amely a civil társaságokat, a Magyarországon nyilvántartásba vett egyesületeket, valamint - a köz- és a pártalapítványok kivételével - az alapítványokat foglalja magába.

A sajtóban a civil szervezetek számának csökkenésével kapcsolatban tett megállapítások esetében a Miniszterelnökség arra hívta fel a figyelmet, hogy a KSH elemzésében szereplő szervezetszámra vonatkozó adat nem teljes körű, tekintettel arra, hogy ezt a számot a statisztikai hivatalnak visszaküldött civil és egyéb nonprofit szervezetek által kitöltött éves adatszolgáltatás alapján határozták meg. A törvényszékek nyilvántartásában jelenleg csaknem 20 ezerrel több működő civil szervezet van bejegyezve a KSH adataihoz képest.

A bevételek "negatív irányú módosulásánál" is egyértelműen jelzi a KSH - folytatták -, hogy ez "csak a szolgáltató jellegű, nonprofit gazdasági társaságok körében mutatható ki". A valóság az, hogy a klasszikus civil szervezetek bevételeinél - 2012-höz képest - "egyértelműen kimutatható a 8,2 százalékos növekedés" - írta közleményében a Miniszterelnökség.

Megjegyezték, hogy 2013-ban - a megelőző évvel összevetve - a foglalkoztatottak száma szintén emelkedett a civil szektorban, és nőtt a szervezeteknél foglalkoztatottak bérköltsége és átlagkeresete is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com