Molnár Gyula: aki nem tüntet, azt a Fidesz fogja eltüntetni (2. rész)

Az MSZP elnöke szerint Magyarországon "mindenkinek megvan a saját CEU-ja", és aki nem megy ki az utcára tüntetni, azt a Fidesz fogja előbb-utóbb eltüntetni.Molnár Gyula szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a CEU ellehetetlenítése miatt indult tüntetések mára kormányellenes tüntetésekké váltak. Rendkívül sok az elégedetlen ember, megvan a kritikus többség ahhoz, hogy Magyarországon belátható időn belül kormányváltás legyen - jelentette ki.

Az MSZP által miniszterelnök-jelöltnek javasolt Botka Lászlóval közösen tartott országjárásáról azt mondta, van, akinek az a gondja, hogy kevés a nyugdíja, másnak nincs munkahelye. Van, aki a munkájáért kapott fizetésből nem tud megélni, más pedig aki azt szeretné, ha a gyermekének, az unokájának nem külföldön kellene dolgoznia - sorolta.


Az ellenzéki pártelnök szerint az MSZP-nek az a feladata, hogy ez a kritikus többség kormányváltó többséggé váljon 2018-ra. A Civil Összefogás Fórum (CÖF) finanszírozásával kapcsolatos hírekről azt mondta, a CÖF igazi neve "Civil Öltönybe bújtatott Fidesz", egy álcivil szervezetről van szó, amely a Fidesz politikáját képviseli.


Molnár Gyula szerint jó lenne, ha a kormány "vigyázó szemét" Romániára vetné.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Fidesz romániai testvérpártja ugyanis az ottani alkotmánybírósághoz fordult egy, az egészségügyben a magyar nyelvhasználatot biztosító törvény miatt. Mi van akkor, ha román nacionalisták azt gondolják, át kell venni azt, amit Magyarországon csinálnak? Be fogják zárni a magyar kormány által támogatott egyetemeket Erdélyben, megszüntetik a magyar kormány pénzén működő civil szervezeteket? - kérdezte.


Hiller István, az MSZP választmányának elnöke hangsúlyozta: a választmány szolidáris a CEU-val és a civil szervezetekkel, elveti "lex CEU"-t és a "civilek elleni" törvényjavaslatot. Szerinte régen volt Magyarországon olyan törvény, amely annyi kárt okozott volna az országnak, mint a "CEU-törvény". A "lex CEU-nak" szakmai alapja nincs, annak elfogadását belpolitikai indíték motiválta és nemzetközi károkat okozott - vont mérleget.


Hozzátette, hogy törvényjavaslatot nyújtottak be a jogszabály visszavonására. Ha azt elfogadják, a felsőoktatási törvény eredeti formájában áll helyre - részletezte. Arra a felvetésre, hogy korábban kizárták az együttműködést a Jobbikkal, most mégis együtt adták be velük az alkotmánybírósági beadványt, Hiller István azt mondta, technikai együttműködésről van szó, mögöttes politikai tartalmat vagy hosszabb távú együttműködést nem jelent.


Beszámolt arról, hogy az MSZP választmánya szombaton ülésezik, olyan kérdéseket tárgyal, amely a párt hosszú távú stratégiájának és a választási programnak meghatározó részei. Most az egészségüggyel kapcsolatos kérdések vannak napirenden - mondta. Az ellenzéki pártok közötti egyeztetésekre vonatkozó kérdésre Molnár Gyula azt mondta, minden politikai párt az arculatépítéssel és politikai bázisa stabilizálásával foglalkozik. A legközelebb érdemi ajánlat az MSZP-től ősszel várható.


Egy másik kérdésre elképzelhetőnek tartotta, hogy "szeletelni" kell a problémát. Kifejtette: meg kell vizsgálni, van-e Botka Lászlón kívül más jelölt. Május után azt is át lehet nézni - folytatta - , hogy milyen egyéni országgyűlési képviselőjelöltek vannak. Ezzel akkor két problémát is megoldanak, és már csak a lista kérdése marad - mutatott rá. Rögzítette: az MSZP ajtaja nyitva, kész arra, hogy tárgyaljon Botka László jelöltségéről, majd az egyéni jelöltekről.


A pártelnököt kérdezték arról is, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök azt mondta, látott dokumentumokat, amelyek arra utaltak, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt zsarolja Oroszország. Molnár Gyula szerint súlyos állításról van szó, amelyet bizonyítani, illetve cáfolni kell. Volt kérdés arról is, hogy sajtóhírek szerint egy csecsen férfi megkereste a fővárosi szovjet emlékművet festékkel megdobó aktivistát, hogy bocsánatkérést követeljen tőle. Molnár Gyula elmondta, az ügyben Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke tájékoztatást kért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Példátlan összefogás

Példátlan összefogás

Százak keresték azt a 43 éves férfit, aki egy igazoltató rendőrt gázolt el Kaposszekcsőn csütörtökön késő este.

http://ujhazak.com