MSZP: a Szeviép-pénzeket a Fidesznél kell keresni

Az MSZP szerint a Szeviép-ügyben eltűnt pénzeket a Fidesznél kell keresni. Nyakó István, az ellenzéki párt sajtófőnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a Fidesz annyira le akarja járatni Botka Lászlót, Szeged szocialista polgármesterét, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét, hogy sikerült előkotornia a múltból egy színtisztán fideszes cégbotrányt, a Szeviép-ügyet. Indoklásként elmondta: a Szeviép "egy Fidesz-cég", amely ezer szállal kötődik a kormánypárt politikusaihoz. Hozzátette: a cég a Fideszhez köthető Vegyépszer alvállalkozója volt, és 1998 és 2002 között a Fidesz-kormány 28 állami szerződést kötött vele.


Nyakó István közölte, a fideszes önkormányzatok közül Hódmezővásárhely is "pénzelte" a céget: csatornázásra egymilliárd, ivóvíz-hálózat korszerűsítésére 300 millió forintot kapott a településtől a vállalkozás. Az ellenzéki politikus kitért arra is, hogy a Szeviép tulajdonosának üzleti partnere volt Tímár László, Szeged korábbi fideszes alpolgármestere. A cég másik vezetője pedig a felszámolás után egy fideszes oligarcha tanácsadója lett - jegyezte meg.


"Ezek után szánalmas a Fidesz erőlködése, hogy ennek a cégnek az ügyeivel próbálják lejáratni Botka Lászlót" - fogalmazott. A sajtófőnök szóvá tette azt is, hogy Botka László lejáratásával egy olyan embert bízott meg a Fidesz, aki már több politikai hazugságkampányt is vállalt, és bár jogi képviseletet lát el, nem tagja a kamarának.


Nyakó István szerint a Fidesz a gazdagok pártjaként megijedt Botka Lászlótól és programjától. A Fidesznek címezve szavait közölte, "2018 után fizetni fogtok, mindenért meg fogtok fizetni".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com