MSZP: Egyiptom nem követendő példa Magyarország számára

Az MSZP szerint miközben Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió bomlasztásán dolgozik, komoly energiákat fektet abba, hogyan tud bekerülni a "diktátorok klubjába" - reagált az ellenzéki párt elnöke arra, hogy hétfőn a kormányfő tárgyalt a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Abdel-Fattáh esz-Szíszi, egyiptomi elnökkel.Molnár Gyula, az MSZP elnöke úgy vélte: kiderül, hogy merre tart az ország, ha megnézzük, hogy az elmúlt hónapokban Orbán Viktor milyen emberek "kegyeit kereste", hiszen Putyin orosz és Erdogan török elnök után, most egy katonai állam vezetőjével, az egyiptomi elnökkel találkozik, miközben Szijjártó Péter külügyminiszter az elmúlt időszakban Üzbegisztánban, Tadzsikisztánban és Kazahsztánban járt.

Hangsúlyozta: súlyos politikai és történelmi tévedés azt állítani, hogy Magyarország számára követendő példa Oroszország, Törökország és Egyiptom vagy a kaukázusi köztársaságok, ahol újságírókat gyilkolnak meg, ártatlanokat börtönöznek be és iskolákat zárnak be. Kijelentette: a keleti nyitás lehet gazdasági értelemben fontos, de politikai értelemben semmilyen formában nem alternatívája Európának.  


Az MSZP nem tudja semmilyen formában elfogadni és a támogatni azt a külpolitikai irányultságot, amely hadban áll az Európai Unióval - jegyezte meg az MSZP elnöke, aki szerint a szocialisták "vitték be" 2004-ben Magyarországot az EU-ba és az MSZP is fogja benntartani az unióban az országot 2018 után. Molnár Gyula azt firtatta, hová tűnt a kormány.hu oldalról a nyilvános sajtótájékoztató linkje, mi az a titok, amit nem tudhatnak meg a magyar emberek az egyiptomi elnök látogatásáról.


Szerinte az is kérdéseket vet fel, hogy miért a Honvédelmi Minisztérium közleményéből lehetett megtudni, hogy egy katonai állam vezetője Orbán Viktorral is találkozik. Jelenti-e ez bármilyen szempontból azt, hogy katonai vagy hadiipari megállapodásokat akar kötni a magyar kormány Egyiptommal - tette fel a kérdést.


Molnár Gyula azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik megfosztási eljárást kezdeményez Áder János köztársasági elnökkel szemben, bejelentette: Botka Lászlóval, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével együtt arra kéri a párt frakcióját, hogy az MSZP képviselői támogassák a megfosztási eljárást. Egyetértett azzal, hogy Áder János méltatlanná vált posztja betöltésére, azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a Jobbik a megfosztási eljárást csak akkor kezdeményezte, amikor saját politikai érdekei sérültek. A Jobbik Simicska Lajost védi ezzel az aláírással, mi pedig a civileket védjük, a Közép-Európai Egyetemet védjük és a magyar embereket védjük - jelentette ki a pártelnök.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com