MSZP: Hoffmann Rózsa levele tökéletesen példázza, miért kell leváltani a kormányt

Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár ötödikes és nyolcadikos diákoknak írt levele tökéletesen példázza, hogy miért kell leváltani a kormányt és a felfogást.

mszp-logoEzt Hiller István országgyűlési képviselő, a párt humánpolitikai kabinetjének vezetője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón jelentette ki, arra reagálva, hogy szombati sajtóhírek szerint Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár ötödikes és nyolcadikos tanulóknak a Nemzeti Hitvallás és az Alaptörvény ajándékozása alkalmából írt köszöntő levelében úgy fogalmazott: régebben az alkotmány még idegen hatalom érdekeit szolgálta, de a dokumentum ma már a "mi alapjogainkat és kötelességeinket rögzíti".

A MSZP politikusa szerint Hoffmann Rózsa államtitkár levele tükrözi az egész kormány viszonyát az oktatáshoz. Ezért is hívják köznevelésinek a közoktatási helyett: központilag akarnak nevelni, és csak az történhet, amit a "mindenható állam" akar - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy pártja nem ért egyet ezzel, mert a diákok nem "hűséges alattvalók", hanem önálló egyéniségek, és nem a központi hatalom végrehajtói.

A szocialista politikus véleménye szerint a levél emellett megtévesztő és hamis, mert összemossa a diktatúra és a demokrácia korszakát, nem említi, hogy 1989-ben az ország a demokráciát választotta. Megtagadják a rendszerváltás utáni értékeket, és összemossák azt, ami 1989 előtt és után volt - mondta Hiller István.

Elmondása szerint a levél üzenet a pedagógusoknak is: azt üzeni, hogy a központosított iskolarendszerben megmondják számukra, hogy mi a megfellebbezhetetlen igazság.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com