MSZP: legyen szerényebb tűzijáték, hogy segíteni lehessen a bajba jutottakon!

Szerényebb költségvetésű tűzijátékot javasol az augusztus 20-i állami ünnepre az MSZP elnökhelyettese, aki szerint a megspórolt pénzt a bajba jutott emberek megsegítésére lehetne fordítani.Komjáthi Imre az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón pénteken azt mondta, a Fidesz augusztus 20-án Európa legnagyobb tűzijátékát akarja megrendezni, de az MSZP szerint nem kell ahhoz sok milliárd forint, hogy méltóképpen megünnepeljék a nemzeti ünnepet.
    

Közölte, 2009-ben 212 millió forintot költött az állam a tűzijátékra, és a családok, a gyerekek ugyanúgy örültek annak. Legyen tűzijáték, de ne hatszoros áron, több mint egymilliárd forintból - tette hozzá. Az ellenzéki képviselő szerint amikor sok millió magyar él létbizonytalanságban, nem ártana megfontolni, hogy egy szerényebb, 212 millió forintos tűzijátékkal is tisztességgel meg lehet ünnepelni az államalapítást.
    

Szerinte augusztus 20. úgy lehetne igazán az új kenyér ünnepe, ha a "gigantikus tűzijátékon" megspórolt pénzt a bajba jutott családok, emberek megsegítésére fordítják. Komjáthi Imre elmondta, az MSZP azt javasolja, hogy minden rászoruló kapjon havonta 20 ezer forint értékben esélykupont, amit csak alapvető élelmiszerekre lehetne elkölteni.
    

A támogatást azok a gyermeket nevelő családok kapnák, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a létminimumot, továbbá az egyszülős családok, az alacsony nyugdíjban részesülők, a súlyos fogyatékkal élők, a szociális segélyből élő állástalanok, valamint a szociális ösztöndíjban részesülő felsőoktatásban tanulók - részletezte.
    

Magyarországnak a jelenlegi helyzetben nem több tűzijátékra, hanem több kenyérre, több fizetésre, több nyugdíjra lenne szüksége. Nem elvakítani kellene az embereket, hanem jóllakatni - hangoztatta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com