MSZP: Nápoly korábbi sorsára juthat Budapest a szemétszállítás átalakításával

Az MSZP szerint a főváros eddig a hulladékszállítás nyereségéből finanszírozta a város takarítását, így a feladat állami átvétele után Budapesten is a néhány éve Nápolyban kialakult köztisztasági állapotok alakulhatnak ki.mszpSzaniszló Sándor, a szocialisták fővárosi képviselője pénteken Budapesten - Tarlós István főpolgármester nyilatkozatát követően - tartott sajtótájékoztatóján elfogadhatatlannak nevezte, hogy az állam a vidéki hulladékgazdálkodás veszteségeit a fővárosi nyereségből próbálja ellensúlyozni.

Az ország fideszes vezetése ezzel ismét cserbenhagyná a fővárosi politikusokat, akik már most is egyéni utakon, sokszor egymással is szembekerülve próbálnak megoldást találni, ami gyakorlatilag lehetetlen - fogalmazott Szaniszló Sándor, aki ízléstelennek nevezte, hogy Vitézy Dávid hivatalban lévő múzeumi vezetőként a "kora alapján ítélkezik " Tarlós Istvánról.

Szólt továbbá arról is, hogy az MSZP szerint nehéz évek következnek a csepelieknek, azt követően, hogy a fővárosi városvezetés előzetes tervek és költségvetés nélkül, kizárólag az olimpiához igazodva tervezi villamosvonalra cserélni a kerületbe közlekedő HÉV-járatot.

Hangsúlyozta, az agglomerációs közlekedés gondjainak legegyszerűbb megoldása az lenne, ha az állam odaadná az arra szánt mintegy 12 milliárd forintot. Szaniszló Sándor felszólította a kabinet, hogy a Városligetet ne használja "saját játszótereként", vagyis álljon el 15 milliárd forintos beépítési tervétől. A fővárosi szocialista politikus emellett megerősítette azt a közös ellenzéki álláspontot, hogy a kormánynak népszavazást kellene tartania az olimpiáról.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com