MSZP: ne zárja be Budapest a vidámparkot!

Az MSZP fővárosi frakciója azt követeli Tarlós István főpolgármestertől, hogy vonja vissza a már megszavazott közgyűlési előterjesztést a vidámpark szeptember 30-i bezárásáról.

mszp-uj-logoHorváth Csaba frakcióvezető a Budapesti Vidám Park Zrt. bejáratánál tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, ki kell dolgozni a koncepciót a kisföldalatti meghosszabbítására és a park átköltöztetésére Rákosrendező mellé, ezzel párhuzamosan az állatkert bővítésének koncepcióját és anyagi forrását is meg kell teremteni.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A mostani helyen lévő vidámparkot pedig csak akkor kellene bezárni, amikor az új felépül. A politikus számításai szerint ez 3-4 évet vehet igénybe.

A képviselő hangsúlyozta: azzal egyetértenek, hogy a vidámparknak a jelenleginél nagyobb, 15-20 hektáros terület kellene a fejlődéshez, és az állatkertnek is szüksége van a 6 hektáros plusz területre, de az időzítés nagyon fontos. Hozzátette: korábban anyagi okokkal indokolta a városvezetés a bezárást, az elmúlt egy évben viszont 20 százalékkal nőtt a látogatószám és az árbevétel, ma már nem lehet százmillió forintos veszteségről beszélni, mint korábban.

A Budapesti Vidám Park szeptember 30-án zárja be kapuit, a hónap végéig változatlan nyitva tartással és éjszakai programokkal üzemel, valamint a körhinta csarnokában a park múltját, érdekes történeteit és kulisszatitkait bemutató kiállítást is meg lehet tekinteni. Egyedül a műemléki védettség alá tartozó játékok maradnak eredeti helyükön: az Europa Nostra-díjas lovas körhinta, a Dragon Ervin által tervezett és 1922 óta működő hullámvasút, a barlangvasút, valamint a szintén védettséget élvező céllövölde hátsó falrésze és a dodzsem tetőszerkezete is.

A park bezárásáról tavaly novemberben döntött a Fővárosi Közgyűlés. Tarlós István főpolgármester korábban úgy nyilatkozott: a vidámpark látogatottsága az utóbbi 20 évben rohamosan csökkent, 2007 óta szinte megfeleződött az érdeklődők száma. A városvezető korábbi szavai szerint a vidámpark 2010-ben "konkrétan csődben volt", míg a Fővárosi Állat- és Növénykert olyan értékes és patinás intézmény, amelyet fejleszteni kell.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

http://ujhazak.com