Nagyberuházásokkal és munkahelyteremtéssel erősítette gazdaságát Zalaegerszeg

Igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány ellenére Zalaegerszeg gazdasága erős maradjon és új beruházások is érkezzenek, ebben az esztendőben pedig további, jelentős nagyságrendű fejlesztések indulnak - közölte a zalai megyeszékhely polgármestere hétfőn, az előző évet értékelő sajtótájékoztatóján.Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) jelezte: az első írásos mezővároskénti említésének 600. évfordulóját idén ünneplő Zalaegerszegen ütemterv szerint halad a 45 milliárd forintból épülő járműipari tesztpálya kivitelezése, ősszel pedig lerakták a Rheinmetall harcjárműgyár 60 milliárdból épülő beruházásának alapkövét. Ez utóbbi nemcsak 500 új munkahelyet jelent majd, hanem a kutatás-fejlesztésre és az innovációra, valamint az egyetemi kapcsolatokra is hatással lesz.

    
Néhány hónapon belül újabb, a Lynx-harckocsikhoz mérhető nagyságrendű óriásberuházás is indul a zalai megyeszékhelyen, logisztikai projektként.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az északi ipari parkban tavaly kezdődött a Science Park kivitelezése, valamint az inkubátorház harmadik ütemű bővítése is - sorolta a polgármester. A közlekedést érintő programok között említette a Zalaegerszegtől az M7-es autópályáig húzódó M76-os gyorsforgalmi út már elindult építkezését - tervezik a Körmendig történő meghosszabbítását -, valamint a Rédics és Zalaegerszeg közötti vasútvonal tervezett felújítását. Megemlítette a város első polgármesteréről elnevezett Kovács Károly Városépítő Programot, amely 2024-ig mintegy 100 helyszínen összesen 15 milliárd forint értékű közútfejlesztést irányoz elő.
    

Ősszel megnyitott a tíz éven át üresen álló szállodaépületben magántőkéből kialakított négycsillagos új hotel, állami támogatással megújult a botfai városrészben lévő Erdődy-Hűvös-kastély és az andráshidai középkori templom. Zajlik a Mária Magdolna-plébániatemplom felújítása - amelynek részeként új orgonát is kap a kegyhely - befejeződött az Art Mozi és a városi hangverseny- és kiállítóterem technikai korszerűsítése, a belvárosi Kvártélyház és a levéltár felújítása - ismertette.
    

Balaicz Zoltán szólt arról, hogy folyik még a városi uszoda- és strandkomplexum kivitelezése és 5,7 milliárd forintból az alsóerdei sport- és szabadidőközpont építése, valamint a Gébárti-tavat érintő út- és hídépítés. Csaknem 10 milliárd forintból korszerűsítik és bővítik a Göcseji Múzeum épületét, ahol Mindszenty emlékmúzeumot is létrehoznak. A Göcseji Falumúzeum egyes épületeit már önkormányzati forrásból felújították, de további állami pályázati összegekből folytatják a rekonstrukciót. Tavaly indult a kézműves termékek helyi piacának építése, illetve magánberuházásban irodaházat korszerűsítenek és bővítenek a Platán soron - említette a polgármester.
    

Az oktatást és a kulturális intézményeket illetően egyebek mellett arról számolt be, hogy több iskolaépületet már felújítottak vagy most is zajlik a korszerűsítésük, a Dózsa iskolánál 1,2 milliárdból, a Mindszenty iskolánál pedig 3,3 milliárd forintból tornacsarnok is épül - az utóbbi vívóteremmel is kiegészülve -, továbbá hamarosan átadják a duális szakképző központ 646 millió forintból megvalósított épületét. Idén elkészülnek a Hevesi Sándor Színház és a színészház felújításának tervei, valamint az eddigi létesítményt felváltó új multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok építési dokumentációja - részletezte Balaicz Zoltán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

http://ujhazak.com