A BC GEN Hungary Kft. dél-koreai tulajdonosi hátterű autóipari beszállító vállalat új, mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása négyszáz újabb munkahelyet hoz létre Salgótarjánban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Magyarországon ma a foglalkoztatás 75 százalékos szinten van, hiszen 2010 óta egymillió munkahelyet sikerült teremteni, de a kormány célja, hogy ezt a rekordarányt a következő években még magasabbra, egészen 85 százalékra emelje - jelentette ki Szijjártó Péter.
A British American Tobacco dohányipari vállalat új központot hoz létre füst nélküli termékek gyártására Pécsen, a körülbelül 60 milliárd forintos beruházás nyomán 450 új munkahely jön létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
A dél-koreai LG és a kanadai Magna vegyesvállalata Miskolcon építi meg első európai gyárát, a mintegy húszmilliárd forint értékű beruházás több mint kétszáz új munkahelyet teremt a városban - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A Hankook Tire nagyjából 210 milliárd forintos beruházással 450 új munkahelyet hoz létre Rácalmáson, ahol a dél-koreai vállalat kifejezetten tehergépkocsikhoz és autóbuszokhoz fog abroncsokat gyártani - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bakuban.
A kormány az energiapolitikán keresztül is támogatja a gazdaság fejlődését, a munkahelyteremtést és a családokat - mondta az energiaügyi miniszter csütörtökön Budapesten, az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (OMSZ) tartott díjátadón.
Körülbelül 52 milliárd forintos zöldmezős beruházással 1500 munkahelyet hoz létre Felsőzsolcán a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító GKN - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
Mintegy 520 milliárd forintos óriásberuházással 900 új munkahelyet hoz létre a kínai Huayou Cobalt, amely Ácson építi fel első európai üzemét, ahol katódot fog gyártani elektromos akkumulátorokhoz - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán.
Az acélszerkezeti elemgyártással foglalkozó Termelés-Logistic-Centrum Kft. mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása nyomán 80 új munkahely jön létre Litéren - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál jóval több új munkahely jött létre áprilisban a nem mezőgazdasági ágazatokban, miközben a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékra csökkent a márciusi 3,5 százalék után.
A Schneider Electric francia elektronikai vállalat 16 milliárd forintos beruházása nyomán a következő években 500 új munkahely jön létre Dunavecsén - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Nestlé Hungária Kft. 140 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházással 250 új munkahelyet hoz létre büki telephelyén - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.