NAV: 23 cégvezető ellen emeltek vádat a Puebla utalványok ügyében

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága mintegy 800 elkövetővel szemben nyomoz költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt, az ügyben a pénzügyi nyomozók közel 2500 tanút, illetve 250 gyanúsítottat hallgattak ki. Az ügyészség 23 cégvezetővel szemben emelt vádat.A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a látszatra legálisan működő Puebla és Tercel cégcsoport 2014 és 2019 között ügynökökön keresztül értékesített utalványokat gazdasági társaságoknak, önkormányzatoknak, közintézményeknek, színházaknak, valamint sportegyesületeknek.

A munkáltatók a cégcsoport "szolgáltatását" igénybe véve a megrendelt utalványokat - azok kiosztását követően, vagy akár anélkül is - készpénzre váltották, majd bér jellegű juttatásként a dolgozóiknak adták, így kerülték el a munkaviszonyból származó jövedelmet terhelő adók és járulékok megfizetését - írták. A cégcsoport számos szövetkezetet is alapított, amelyek a megrendelők tevékenységi köréhez kapcsolódó szolgáltatásokról állítottak ki számlákat. A megrendelő cégek saját munkavállalóikat léptették be a 15 különböző szövetkezet valamelyikébe, majd az elvégzett munka után járó díjazást, munkabér helyett "tagi támogatás" jogcímén fizették ki a dolgozóknak, szintén megkerülve a munkáltatással összefüggő adó- és járulékfizetési kötelezettséget - közölték.

Hangsúlyozták, hogy a Puebla és Tercel cégcsoport fiktív számlákkal is trükközött az adóelkerülés érdekében: a számlákon feltüntetett szolgáltatások (például call center vagy adminisztratív szolgáltatás) a valóságban nem teljesültek, azok áfatartalmát a megrendelők jogosulatlanul helyezték levonásba. Az ügyben eddig 23 cégvezetővel szemben emeltek vádat költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt, ők a bűncselekmények elkövetését beismerték, és a vagyoni hátrány teljes összegét önként megtérítették a NAV elkülönített letéti számlájára, vagy önrevízióval éltek.

Közölték azt is, hogy a Büntető törvénykönyv szerint korlátlanul enyhíthető annak büntetése, aki a költségvetési csalással okozott vagyoni hátrányt a vádemelés előtt megtéríti. Azon gyanúsítottak esetében, akiknél a gyanúsítás tárgyát képező cselekmény büntetési tétele nem haladja meg az 5 évet, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség felajánlotta, hogy feltételesen felfüggeszti az eljárást, és annak eredményéhez (beismerő vallomás és az okozott vagyoni hátrány önkéntes megtérítése) képest az eljárás megszüntetését helyezi kilátásba - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com