NAV: húszmillió forintot érő dohányt foglaltak le Nyíregyházán

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 353 kilogramm vágott és 440 kilogramm szárított leveles dohányt foglaltak le Nyíregyházán - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.Azt írták: a pénzügyőrök a rendőrökkel három nyíregyházi ingatlant ellenőriztek. Az épületekben és az udvaron lévő járművekben, szemeteszsákokban, félkilós kiszerelésben fogyasztásra előkészített vágott, illetve szárított leveles dohányt, valamint ezek aprítására, csomagolására és mérésére alkalmas eszközöket találtak.
    

A csaknem húszmillió forint értékű árut és a feldolgozásukhoz szükséges berendezéseket lefoglalták, és a tulajdonosok ellen költségvetési csalás elkövetése miatt feljelentést tettek. Jelezték a közleményben azt is, hogy a 793 kilogrammnyi dohányból mintegy 40 ezer doboz cigarettát állíthattak volna elő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

Akarata ellenére vitt magával egy nőt

A Pest vármegyei nyomozók személyi szabadság megsértésével gyanúsítanak egy 51 éves monori férfit.

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Megelőzték a kettős veszélyeztetést

Február 16-án délután veszélyhelyzetre készült a rendőrség a Záhony és Nyíregyháza közötti pályaszakaszon, miután egy férfi azzal hívta fel a 112-t, hogy a vonat alá ugrik.

Óvodai szexuális erőszak

Óvodai szexuális erőszak

Vádemelést javasol az újbudai ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

Személyiségtolvaj áldozatait keresi a rendőrség

A nő más nevére kiállított, de saját fényképével ellátott okmányokkal élt vissza: volt, akinek több mint egymillió forintot vett fel bankszámlájáról. A Budapesti Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottat, és további sértettek jelentkezését várják.

Kényszerítés a buszon

Kényszerítés a buszon

A Miskolc Rendőrkapitányság nyomozói egy 15 éves helyi fiút hallgattak ki gyanúsítottként.

„Foglyul ejtett” besurranó

„Foglyul ejtett” besurranó

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársainak már csak a bilincset kellett rátennie arra a férfire, akit lopáson ért egy ház lakója.

Így készülnek a négylábú rendőrök

Így készülnek a négylábú rendőrök

A csípős hideg ellenére is keményen készültek a kutyás járőrök a február 20-ai, összevont képzésre Hajdú-Biharban.

Bevetésen: Az Agria műveleti egység

Bevetésen: Az Agria műveleti egység

Géczi Roland törzszászlós immár a harmadik évtizedet tapossa rendőrként.

Kihallgatták a villamos kihívóját

Kihallgatták a villamos kihívóját

A Teréz körúton próbálta megállítani a 4-6-ost.

Holttestet találtak a rendőrök a XVII. kerületben

Holttestet találtak a rendőrök a XVII. kerületben

A rendőrség már korábban két férfit gyanúsított meg az ügyben.

http://ujhazak.com