NAV: megkezdődött a folyószámla-kivonatok és a pótlékértesítők kiküldése

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte a folyószámla-kivonatok és a késedelmipótlék-értesítők kiküldését, október végéig mintegy másfél millióan kapnak értesítést a hivataltól - közölte a NAV az MTI-vel pénteken.NAVFolyószámla-kivonatot csak az kap, aki legalább egy adónemben több mint ezer forinttal tartozik, vagy több mint ezer forint túlfizetése van. A NAV az egyenleg megállapításánál az adószámla 2015. december 31-i állapotát veszi alapul.

A kivonat mellett késedelmipótlék-értesítőt csak az találhat a postaládájában, aki fizetési kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesítette, és ezért 2015-re vonatkozóan késedelmi pótléka keletkezett. Az adó- és vámfolyószámlák egyesítése miatt a kivonatban a vámfolyószámlák 2016. január 1-jei nyitó egyenlege és az azt követő időszak részletezése is megtalálható.

Azok az adózók, akiknek 2016. január 1. és április 17. között legalább egy elektronikusan benyújtott és feldolgozott bevallása vagy adatszolgáltatása volt, elektronikus bevallóknak számítanak, így papíron nem kapnak folyószámla-kivonatot és késedelmipótlék-értesítőt sem.

Ők az ügyfélkapus regisztrációt követően, már a netes felületen, folyamatosan nyomon követhetik adószámlájuk alakulását, és, ha 2015-re vonatkozóan késedelmi pótlékkal érintettek, akkor május végétől megtekinthetik annak levezetését is - közölte az adóhatóság.

A folyószámla-kivonatot és a pótlékértesítőt célszerű a kivonat mellékleteként megküldött Tájékoztató segítségével összehasonlítani az adózó saját nyilvántartásával. Eltérés esetén észrevételt tenni személyesen az ügyfélszolgálatokon, telefonon a 40/20-21-22 számon a NAV Ügyféltájékoztató és Ügyintéző Rendszerén (ÜCC) keresztül, vagy írásban lehet. Ehhez a NAV honlapjáról letölthető Folyószámla-kivonatra észrevétel nyomtatvány segít - írták.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com