Navracsics: száz roma ügyintéző dolgozik majd kormányablakokban

Az Országos Roma Önkormányzat együttműködésével száz roma ügyintéző kezdi meg munkáját a kormányablakokban és okmányirodákban - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter egy budapesti videokonferencián, pénteken.

Navracsics TiborA miniszterelnök-helyettes hozzátette: a roma munkatársak jellemzően azokon a településeken dolgoznak majd, ahol a roma közösség a helyi lakosságon belül nagyobb arányt képvisel.
Elmondta, azzal, hogy egységbe szervezték az állami közigazgatást, és az állampolgárok egységes rendszer szerint intézhetik hivatalos ügyeiket, az elsődleges cél a hatékonyság növelése volt. Ez azonban - mint Navracsics Tibor kifejtette - nem azt jelenti, hogy csak egy megoldás létezik a különböző hivatalokban, hiszen eltérő (gazdasági, természeti) struktúrájú megyékről van szó.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint járási hivatalok működési tapasztalatait összegző videokonferencián a miniszter beszédében úgy fogalmazott, "egy közösség vagyunk", a létrehozott kormányhivatalok és okmányirodák alapvető célja a közjó és a nemzet javát szolgálni.

Kitért arra, a magyar rendszerre "felfigyelt a külföld is", az OECD például a balkáni országok figyelmébe ajánlotta a magyar közigazgatási struktúrát.
A konferencián - körkapcsolásos rendszerben - szót kaptak a járási hivatalvezetők, akik röviden ismertették, bemutatták a helyi kormányhivatalt, kitérve az egyes megyék gazdasági, földrajzi sajátosságaira. A felszólalók mindenhol az ügyfélbarát ügyintézést, az irodák és ügyfélterek komfortosabbá tételét, továbbá a magas szakmai munkát emelték ki, valamint beszámoltak arról, hogy törekednek a munkatársak továbbképzésére is.

Több hivatalvezető mondta azt, hogy az okmányirodákban megszüntették az ügyfélmentes napot, és a nyitva tartást az igényekhez igazították, így több helyen reggel nyolc és este 20 óra között tartanak nyitva.
Több kormányhivatali vezető számolt be arról, hogy kiveszik részüket a társadalmi szerepvállalásból is, és jó kapcsolat van a kormányhivatalok és a helyi önkormányzatok között.

Palich Etelka, a fővárosi kormányhivatal főigazgatója úgy vélte, hogy sikerült a közigazgatás ezen területének átszervezése, és a szervezeti fejlesztés, ami az átszervezést követte minőségi változást is hozott.
Kovács Zoltán, a Veszprém megyei kormányhivatal vezetője szerint küzdelmes feladat volt a vagyon átvétele, és a költséghatékony működést úgy kellett kialakítani, hogy az ne menjen a szakmai színvonal rovására.

Beszámolt arról, hogy a helyi szinten megtett intézkedések jelentős pénzügyi megtakarítást eredményeztek, példaként a személyi juttatások felülvizsgálatát, az elavult gépkocsik eladását, vagy a munkatársak telefonkeretének egységes meghatározását említette.

Vasas Lászlóné, a debreceni hivatal főigazgatója úgy fogalmazott, a járási hivatalok kiépítésével "az állam megérkezett a megyékbe", hiszen korábban a kormányzati elvek "csak a főváros határáig jutottak".
Úgy vélte, a kormányablakokkal és az ügyfélbarát ügyintézéssel megszűnt a korábban tapasztalható "állami felsőbbrendűség", most gyors, könnyű az állami szolgáltatások elérése.

MTI

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com