Nébih: kevés hiba a nyári táborokban

Az ellenőrzések számához képest kevés hibát tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerlánc-biztonsági szakemberei a nyári táborokra kiterjedő ellenőrzés során: hat esetben találtak kisebb hiányosságokat, és mintegy egymillió forint értékben szabtak ki bírságot.A hatóság kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kéthetes ellenőrzési időszak 155 helyszínen, 6288 fő ellátását biztosító nyári táborra terjedt ki. A táborok saját konyhái mellett a beszállító éttermeket és főzőkonyhákat is vizsgálták. A nagyszámú ellenőrzéshez képest a feltárt hibák száma kismértékű volt, jellemzően higiéniai hiányosságokból adódtak, ezek javításáról a táborüzemeltetők minden esetben azonnal intézkedtek - közölték.
    

Az előző évekhez hasonlóan legtöbbször a dolgozók érvényes egészségügyi könyvének hiánya (5,8 százaléka), valamint a nem megfelelő személyi higiénia jelentett problémát, míg a fertőtlenítő hatású mosogatás az ellenőrzések 6,5 százalékában nem volt megoldott. A Nébih augusztus 15-ig tartó ellenőrzés-sorozatának további részében fesztiválok, Balaton környéki vendéglátóhelyek, strandbüfék vizsgálatára is sor kerül.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com