Négy embert tartóztattak le adócsalás miatt, félmilliárd forint a kár

Négy embert vettek őrizetbe, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt; a bűnbanda félmilliárd forintnyi kárt okozott a költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.Azt írták, a szombathelyi pénzügyi nyomozók irányításával felszámoltak egy olyan hierarchikusan működő céghálózatot, amely építőipari és humán szolgáltatásokról állított ki fiktív számlákat elsősorban a saját munkaerőkölcsönzéssel foglalkozó kirakatcégüknek, emellett további megrendelők részére is ellenszolgáltatásért cserébe.
    

A színlelt számlázási láncolat célja a stróman ügyvezetők nevére bejegyzett gazdasági társaságok nevében kiállított számlák után, az általános forgalmi adófizetési kötelezettség jogosulatlan csökkentése volt. A számlákon feltüntetett áruértékesítések és szolgáltatások után felmerülő áfa összegét, a számlázási láncba állított egyik gazdasági társaság sem fizette meg - ismertette a vámhivatal.
    

A közlemény szerint az elkövetők több mint félmilliárd forint értékben okoztak vagyoni hátrányt a költségvetésnek, amely a lefoglalt ingatlanok, készpénz és számlapénzek formájában teljes egészében megtérült. A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytatott nyomozás során 12 embert hallgattak ki gyanúsítottként, ebből 4 embert vettek őrizetbe, akik letartóztatását elrendelte a Győri Járásbíróság - írta a NAV.
    

A Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói 15 helyszínen csaptak le a Bevetési Igazgatóság járőreivel és a MERKUR bevetési egység kommandósaival - tudatta a vámhivatal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com