Németh Zsolt: a CDU és a Fidesz is erős Európát akar

A Fidesz és a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) is erős Európát akar, és jó esélyt lát az integráció megerősítésére - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden telefonon az MTI-nek, miután a nagyobbik kormánypárt delegációjával részt vett a CDU kölni kongresszusán.

CDU

Németh Zsolt elmondta: tárgyalásokat folytattak a CDU több vezetőjével, köztük a párt külügyi szóvivőjével, alelnökével.
A kongresszuson Angela Merkel kancellár tartott beszédet. Konzultációi és a kancellári beszéd alapján úgy tűnik - tette hozzá Németh Zsolt -, hogy a CDU és a Fidesz külpolitikai alapelveinek legfontosabb pontjaiban egyetértés mutatkozik. Kiemelte: ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy gondolkodásuk középpontjában az erős Európa áll, és jó esélyt látnak arra, hogy az új európai uniós vezetéssel megerősíthető az európai integráció, amire nagy szükség van. Ennek fontos eleme lehet a szabadkereskedelmi egyezmény megkötése az Egyesült Államokkal. A két párt egyetért abban, hogy ennek a megállapodásnak a megkötése alapvető európai érdek - magyarázta.

Németh Zsolt arra is kitér: Oroszországgal kapcsolatban nagyon határozottan fogalmazta meg a kancellár, hogy a nemzetközi jog normáit figyelembe kell vennie Moszkvának, elfogadhatatlan az agresszió és az erőszak politikája. A Fidesz is egyértelműen elutasít minden törekvést, amelynek célja, hogy Európát újból befolyási övezetekre osszák fel - hangsúlyozta.

Hozzátette: az orosz-ukrán konfliktus csak politikai eszközökkel oldható meg, Oroszországot nem lehet sem katonailag, sem gazdaságilag térdre kényszeríteni, és az elkövetkező időszak kiemelt közös célja kell legyen, hogy megtalálják a politikai megoldást.
A CDU kongresszusa kedden újabb két évre elnökévé választotta Angela Merkelt. Beszédében a pártelnök-kancellár elítélte Oroszországot Ukrajna területi épségének megsértése miatt, és hangsúlyozta, hogy az ukrán válságot nem lehet katonai eszközökkel megoldani, csak a diplomácia eszközeit és gazdasági szankciókat lehet alkalmazni.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com