Megfelelő finanszírozás kell az erős Európához

Az erős, biztonságos és versenyképes Európához megfelelő finanszírozás szükséges - hangsúlyozták a Kohézió barátai csoport csütörtöki pozsonyi találkozóján elfogadott közös nyilatkozatban.

Szijjártó: Magyarországnak erős Európára van szüksége

Ha van ország, amelynek szüksége van erős Európára, az mindenképpen Magyarország - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bonnban.

Orbán: az erős Európához erős nemzetállamokra van szükség

Erős Európát akarunk, ez pedig "erős nemzetállamokat követel" - hangsúlyozta a Budapesti Európa-beszéd címmel Helmut Kohl néhai német kancellár halálának első évfordulóján rendezett konferencián Orbán Viktor miniszterelnök.

Morawiecki: erős Európára, a szuverén államok Európájára van szükség

Gazdaságilag és katonailag is erős Európa, amelyet közös céllal rendelkező szuverén államok alkotnak - így vázolta "Európa-vízióját" Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a visegrádi tagállamok (V4) kormányfőinek pénteki budapesti panelbeszélgetésén.

Ujhelyi: erős Európa nélkül nincsenek erős visegrádi országok sem

Fontos pillére lehetne az átalakuló Európai Uniónak a visegrádi országok szövetsége, de csak akkor, ha a szándékok nem a közösség szétverésére, hanem az unió józan és bölcs megerősítésére irányulnak - hangsúlyozta hétfői közleményében Ujhelyi István.
Kerry: Washingtonnak erős Európára van szüksége

Kerry: Washingtonnak erős Európára van szüksége

Washingtonnak erős Európára van szüksége, ezért Európa nem lehet bosszúálló, ehelyett érzékeny hozzáállással, gondosan megtervezett, felelős válaszokat kell adnia az uniós tagságot elutasító brit refe...
Tuzson: erős nemzetállamok jelentenek erős Európát

Tuzson: erős nemzetállamok jelentenek erős Európát

A magyar kormány a nemzetállamok megtartása mellett foglal állást, mert az jelent egy erős Európát - hangsúlyozta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációért felelős államtitkára kedd...
Németh Zsolt: a CDU és a Fidesz is erős Európát akar

Németh Zsolt: a CDU és a Fidesz is erős Európát akar

A Fidesz és a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) is erős Európát akar, és jó esélyt lát az integráció megerősítésére - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedd...