Nézőpont Intézet: nem változott a pártok támogatottsága

Nem változott a pártok támogatottsága szeptemberben, a kormánypártok fölénye változatlanul jelentős, a baloldali pártok népszerűsége pedig csupán hibahatáron belül változott a Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatása szerint.A Nézőpont szombati, MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta, a kormánypártokat negyedik hónapja a teljes felnőtt népesség 30 százaléka támogatja. A Jobbik továbbra is 11 százalékon áll, míg az MSZP hibahatáron belüli, 1 százalékpontos csökkenéssel 6 százalékot ért el. A DK-val 4 százalék, az Együttel és a Magyar Liberális Párttal pedig 1-1 százalék szimpatizál, tehát mindkét párt támogatottsága változatlan. Az LMP tábora hibahatáron belüli, 1 százalékpontos erősödéssel 3 százalékon, a Momentum 2, a Kétfarú Kutya Párt pedig 1 százalékon áll - írták.

    
A választási részvételüket biztosra ígérők körében a Fidesz-KDNP 43 százalékot, a Jobbik - hasonlóan a 2014-es választási eredményéhez - 21 százalékot ért el az előző havi 22 százalék után. Ezen a bázison az MSZP veszített egy százalékpontot, így a listás szavazatok 11 százalékát szerezné meg, míg a DK 8, az LMP pedig 6 százaléknyi voksot kapna. Utóbbi két párt eredménye egy-egy százalékpontos növekedést jelent egy hónap alatt. A Momentum a múlt havi 5 százalék után 4 százalékon, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt változatlanul 2-2 százalékon, a Liberális Párt továbbra is 1 százalékon, a Párbeszéd 1 százalékon áll a felmérés szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

http://ujhazak.com