NFM: az internetfejlesztés gyorsítása tényleges versenyelőnyt eredményez

A kormány azért döntött úgy, hogy az uniós ajánlásnál két évvel korábbra, 2018-ra el kell készülnie a hazai szélessávú hálózat kiépítésének, mert az infrastruktúra-fejlesztés tényleges versenyelőnyt hoz - mondta kedden Siófokon, az Internet Hungary konferencián a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára.

Solymár Károly Balázs ismertetése szerint 883 ezer magyarországi háztartásban nem érhető el a legalább 30 megabites szolgáltatás, de ezek közül mintegy félmillió hozzáférését önkéntes vállalásként biztosítják a szolgáltatók.

internet

A fejlesztésre 68 milliárd forintnyi vissza nem térítendő és 10 milliárdos visszatérítendő forrás áll rendelkezésre, és van olyan térség, ahol a költségek 90 százalékát pályázati forrásból fedezhetik - jegyezte meg.

A hazai hálózatról azt mondta, főleg az ország délnyugati részén kedvezőtlen jelenleg a helyzet, de Budapest egyes kerületeiben is vannak komoly problémák.

Hozzátette: a kormányzat a digitális ökoszisztéma valamennyi területére koncentrál, de a legnagyobb előrelépés az infrastruktúra-fejlesztés területén történt, és itt várató a legkomolyabb eredmény. Megemlítette azt is, hogy az utóbbi tíz év legnagyobb hálózatfejlesztési projektje során a tervezéstől a kivitelezésig együttműködik a kormányzat a piaci szereplőkkel.

A legfontosabb tapasztalat az volt, hogy nem pénzt kell osztani és elengedni a projektet, hanem végig nyomon kell követni, hogy a közpénz hasznosul-e - jegyezte meg hozzátéve, hogy az együttműködéshez folyamatos kontroll is társul.

A hálózatfejlesztés mellett arra is szükség van szavai szerint, hogy a tartalom odaérjen az új felhasználókhoz, akiknek pedig meg kell tanítani az eszközök használatát, különben kevesen fizetnek elő az internetre. Solymár Károly Balázs felidézte, hogy a fejlesztést az ügyintézés egyszerűsítésével és közműadó-kedvezménnyel is támogatják.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com