NFM: kevés a megfelelő szén-monoxid érzékelő

A kereskedelmi forgalomban elérhető szén-monoxid érzékelők közül kevés a megfelelő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteki közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzésein a termékek több mint fele elbukott.nemzetiA szaktárca az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti, hogy a hatóság az elmúlt három év során négy akció keretében vizsgálta meg a szén-monoxid érzékelőket. A vizsgált 50 féle termékből 16 került a pozitív listára, míg a negatív listán 34 készülék szerepel.

A legutóbbi vizsgálatot Kara Ákos, az NFM infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az idei fűtési szezon kezdete előtt rendelte el. Ekkor a vizsgált 12 termék közül 9-et találtak megfelelőnek, míg 3 féle készülék nem teljesítette a követelményeket.

A korábban ellenőrzött és akkor megfelelőnek minősített ötféle érzékelő közül 4 ezúttal is megfelelő volt a laborvizsgálati eredmények alapján, egy érzékelő azonban nem. Így ezt a terméktípust az NFH eltávolította a pozitív listájáról.

Az eddigi vizsgálatok következményeként a cégek egyre inkább a hatóság pozitív listáján szereplő szén-monoxid érzékelőket forgalmazzák - jelezték a közleményben. Hozzátették: a listát bárki megtalálja az NFH honlapján.
A közlemény idézi Kara Ákos államtitkárt, aki szerint a vizsgálatok alátámasztották, hogy milyen fontos a termékek ismételt ellenőrzése.

"Biztonságot akarunk nyújtani a magyar családok, fogyasztók számára, ezért a jövőben is rendszeres lesz a szén-monoxid érzékelők vizsgálata" - ígérte az NFM államtitkára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com