Nőtt a Fidesz és az LMP, csökkent a Jobbik és az MSZP támogatottsága októberben

Nőtt a Fidesz és az LMP, csökkent a Jobbik és az MSZP támogatottsága októberben, de az elmozdulások mértéke a mérési hibahatáron belül volt - közölte a Nézőpont Intézet szombaton az MTI-vel.A kétezer fő megkérdezésével készült reprezentatív felmérés eredménye szerint októberben a teljes felnőtt népesség 31 százaléka támogatta a kormánypártokat, ami hibahatáron belüli, egy százalékpontos növekedés szeptemberhez képest.

   
A Jobbik szimpatizánsi tábora egy százalékpontot csökkenve ezúttal 10 százalékos, míg az MSZP-tábor újabb egy százalékpontot csökkenve immár csak 5 százalékot teszi ki. Az intézet megjegyezte, hogy ez a Jobbik és az MSZP esetében is kiemelkedően alacsony támogatottságot jelent a 2014-es ciklus egészét nézve.
    

A teljes felnőtt népességből a Demokratikus Koalícióval továbbra is 4, az LMP-vel változatlanul 3, a Momentummal és a Kétfarkú Kutya Párttal 2-2, míg az Együtt-tel és a Fodor Gábor által vezetett Liberális Párttal 1-1 százalék szimpatizál a teljes felnőtt népesség körében. A biztos pártválasztók körében a Fidesz-KDNP tábora 44 százalékos, ez megegyezik a kormánypártok 2014-ben elért belföldi listás eredményével.
    

A Jobbik a párt 2014-es választási eredményéhez képest némileg lemaradva a listás voksok 19 százalékára esélyes, kiemelendő ugyanakkor - írja a Nézőpont Intézet -, hogy Vona Gábor pártja az előző hónapban a listás szavazatok 21 százalékát szerezte volna meg, míg ezt megelőzően 22 százalékon állt. Az MSZP ezen a bázison is veszített egy százalékpontot támogatottságából, a szocialisták jelenleg a listás szavazatok 10 százalékát érnék el.
    

A DK stabilan 8 százalékon áll a listás szavazatokat nézve. Az LMP tábora e szempontból egy százalékponttal 7 százalékra emelkedett. A Momentum a listás voksok alapján 4, a Kétfarkú Kutya Párt 3, az Együtt 2, míg a Liberális Párt és a Párbeszéd 1-1 százalékot szerezne.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com