Novák: reneszánszát éli a házasságkötés Magyarországon

Reneszánszát éli a házasságkötés Magyarországon, harminc éve nem kötöttek annyi házasságot, mint 2019-ben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten.Novák Katalin a házasság hetén, az V. kerületi házasságkötő-teremben tartott sajtótájékoztatón elmondta: 2019 januárja és novembere között mintegy 62 ezren kötöttek házasságot, 84 százalékkal többen, mint 2010-ben. A házasságkötések száma minden régióban és életkori csoportban nőtt, a tavaly augusztusi 11 300 esküvő pedig 40 éves csúcsot jelent - tette hozzá.

    
Felidézte, hogy a negatív rekord 2010-ben volt, akkor ugyanis kétszer annyi házasság szűnt meg, mint amennyi köttetett.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az elmúlt években Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az esküvők száma Európában - hangsúlyozta az államtitkár. Novák Katalin kiemelte, hogy a válások száma soha nem látott alacsony szintet ér el: míg 2010-ben a házasságkötések számához viszonyítva 67 százalék volt a válások száma, addig 2018-ban csak 33 százalék.
    

Az államtitkár kitért arra is: a 2015 óta elérhető, két éven keresztül havi ötezer forintot jelentő első házasok adókedvezményét eddig 150 ezer pár, a júliusban hatályba lépett babaváró támogatást pedig több mint 67 ezren igényelték. A legtöbben a maximális 10 milliós összeget kérik - fűzte hozzá. A kormány célja, hogy Magyarországon mindenkinek akkor és annyi gyermeke születhessen, amikor és amennyit szeretne. ehhez nyújt segítséget a magyar családtámogatási rendszer - mondta az államtitkár.
    

Novák Katalin kérdésre válaszolva elmondta: az egyeztetések során a német CDU-s vezető politikusoktól azt a visszajelzést kapják, hogy szeretnék, ha a Fidesz az Európai Néppárt tagja maradna, ennek érdekében pedig közvetítő szerepet is hajlandóak vállalni. A Fidesz, a vitákat hátrahagyva, Európa és az európai emberek jövőjéről, fontos érdemi kérdésekről szeretne beszélni - tette hozzá.
    

Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz pártalapítványa irodát nyit Brüsszelben, elmondta: a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli irodája lehetőséget ad arra, hogy a Brüsszelben élőket a valóságról tájékoztassák, és ne csak az elferdített hírekből tájékozódhassanak. Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke kedvezőnek és reménykeltőnek tartja, hogy ilyen sok házasság köttetik, és hogy emellett a válások száma jelentősen csökken.
    

Beszélt arról is, hogy kutatások szerint a magyarok 75 százaléka nem tartja elavultnak a házasságot, 10-ből 9 ember pedig javasolja is azt. Ez azt mutatja, hogy a magyarok házasságpártiak, és hisznek a házasság intézményében - vélekedett. Ismertette továbbá, hogy Magyarországon az emberek többsége a stabil párkapcsolatot tartja a legfontosabbnak a gyermekvállaláshoz: az idősek kétharmada, a fiatalok több mint ötven százaléka szerint jó, ha a párok összeházasodnak a gyermekvállalás előtt. Hozzátette: a házasságban gondolkozók 97 százaléka gyermeket is szeretne.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com