Nyomozás indult a Microsoft-ügyben

Különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség a Microsoft-ügyben.A Keresztes Imre főügyész által jegyzett pénteki közleményben a Központi Nyomozó Főügyészség azt írta, az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma és az Amerikai Tőzsdefelügyelet a Microsoft Magyarország Számítástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. által értékesített szoftverlicencek értékesítése ügyében folytatott, nem bűnügyi vizsgálatáról dokumentumokat hozott nyilvánosságra. Ezután a Legfőbb Ügyészség azzal a kéréssel fordult az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumához, hogy valamennyi, az ügyben releváns és esetleg büntetőeljárás alapjául szolgáló információját küldje meg részére - fűzték hozzá.

   
Az ügyben két feljelentés is érkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre, amely feljelentéskiegészítést rendelt el - jegyezték meg. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának válasza időközben megérkezett, és megtörtént a nyilvánosságra hozott dokumentumok elsődleges elemzése is. Mivel a büntetőjogi felelősség, és megléte esetén a személyre szóló megalapozott gyanú csak büntetőeljárás keretében tisztázható, ezért a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást rendelt el - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com