OBH: biztos pont a Debreceni Törvényszék és a Debreceni Ítélőtábla

Biztos pontnak nevezte a Debreceni Törvényszéket és a Debreceni Ítélőtáblát az országos bírósági szervezetrendszerben elfoglalt helyüket tekintve Péter Zoltán, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) főosztályvezetője a két testület évértékelő összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón kedden a hajdú-bihari megyeszékhelyen.Az OBH informatikai és elektronikus ügyintézési főosztályának vezetője felidézte: az elhúzódó bírósági ügyek arányának csökkentése érdekében 2020 második felében meghozott központi intézkedések eredményeként országosan 33 százalékkal csökkent a két éven túl folyamatban lévő ügyek száma, a Debreceni Törvényszéken a csökkenés meghaladja az országos átlagot, 41 százalék 2020-hoz képest.
    

"Az ítélkezés szakmailag megalapozott és időszerű" - értékelte Péter Zoltán a törvényszék és a táblabíróság munkáját, megjegyezve: a tárgyi és a technikai feltételek adottak, továbbá az informatikai eszközállomány megújítása is folytatódott a két szervezetben. Szilágyiné Karsai Andrea, a Debreceni Ítélőtábla elnöke kiemelte, hogy a debreceni a legnagyobb ügyforgalmú vidéki táblabíróság: a hazai ítélőtáblákra érkezett ügyek 15 százaléka, a befejezett ügyek 14,5 százaléka, az országosan folyamatban maradt ügyek 13,2 százaléka itteni.
    

Hozzátette, a Fővárosi Ítélőtábla ügyforgalmi adatait nem számítva mindhárom ügyszakban Debrecenbe érkezett a legtöbb ügy: a büntetőügyek 32 százaléka, a polgári-gazdasági ügyek 29,4 százaléka, a munkaügyi esetek 28,1 százaléka. Az ítélőtábla elnöke elmondta azt is, hogy a 2021-ben érkezett 1752 ügyből 1682 be is fejeződött. A peres ügyek aránya az összes érkezett ügyet tekintve 26,2 százalék volt, ez jelentős emelkedés az előző évek adataihoz képest. A múlt év végén a folyamatban maradt ügyek száma 254 volt.
    

Szilágyiné Karsai Andrea közölte azt is, hogy a bírói létszámuk 21 volt 2021 végén. Az utóbbi két évben több büntetőbíró nyugdíjba vonult, ezért a munkát kirendelt bírók is segítették. A táblabíróság továbbra is kiemelten kezeli a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával kialakított jó kapcsolatát, a gyakorlati képzésben való részvételét, ennek fontos eleme a Jogi Klinika, amely 2021-től már munkaügyi ügyszakban is segítheti a joghallgatók tudásának gyarapítását - jelezte.
    

Kahler Ilona Márta, a Debreceni Törvényszék elnöke elmondta: 2021-ben - civilisztikai, büntető és szabálysértési ügyszakban - 67 983 ügy érkezett a törvényszék bíróságaira, a befejezett ügyek száma 69 398 volt, 6,44 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Továbbra is szabálysértési ügy volt a legtöbb: 2021-ben 26 407-et iktattak, ami 32 százalékos emelkedést jelent.
    

A törvényszék illetékességi területén működő bíróságokon működő távmeghallgató végpontokat 2019-ben 166 alkalommal használták, 2021-ben már 825-ször, 9 esetben külföldi helyszínnel kapcsolódtak össze - ismertette, megjegyezve, hogy a rendszer mára nélkülözhetetlenné vált a napi munkában. Kahler Ilona Márta a közigazgatási kollégium munkájának ismertetésekor kitért arra, hogy tavaly is kimagasló számú - 2922 - ügy érkezett.
   

"Az ítélkezés időszerűségét tekintve az adatok alapján megállapítható, hogy az egy éven belül befejezett ügyek száma 92,59 százalékot ért el, az összes érkezett ügynek a 42 százaléka három hónapon belül befejeződött" - mondta. Hozzátette: tavaly hárommal nőtt a közigazgatási bírók száma Debrecenben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com