OBH elnök: Megalapozott és időszerű ítélkezés folyt 2021-ben a Győri Törvényszéken és a Győri Ítélőtáblán

Megalapozott és időszerű ítélkezés folyt 2021-ben a Győri Törvényszéken és a Győri Ítélőtáblán, annak ellenére is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében az országos átlagot meghaladja a folyamatban lévő ügyek átlagos nehézségi foka - hangoztatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden Győrben.Senyei György a Győri Törvényszék és a Győri Ítélőtábla összbírói értekezlete elött tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány miatt jellemzően kevesebb ügy indult a bíróságokon, ugyanakkor a Győri Törvényszéken nőtt azok száma.
    

A növekedés tavaly tovább folytatódott, 2020-hoz képest 1,2 százalékkal - tette hozzá. Az OBH elnöke beszélt arról is, hogy a Győri Törvényszéken és a járásbíróságokon 5,1 százalékkal több ügyet fejeztek be tavaly, mint 2020-ban, az ítélőtáblán pedig 3,5 százalékkal többet. A törvényszéken a folyamatban lévő ügyek száma 10,6 százalékkal csökkent, táblabíróságon pedig stagnált a folyamatban lévő ügyek száma - sorolta.
    

Senyei György kiemelte, hogy 2020 második fél évében központi intézkedést hajtottak végre az elhúzódó peres ügyek csökkentése érdekében, amelynek eredményeként országosan 33 százalékkal csökkent a két éven túli peres ügyek száma, a Győri Törvényszéken ez az arány 27 százalék volt. A Győri Ítélőtábla időszerűségi mutatóit tekintve nem volt szükség intézkedésre, mert mindössze kilenc olyan peres ügy van, amely hat hónapnál régebben van folyamatban - fűzte hozzá.
    

Az OBH elnöke kitért arra is, hogy a Győri Törvényszéken az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedési aránya a legtöbb ügyszakban jobb az országos átlagnál, a járásbíróságokon a polgári gazdasági ügyszakban hozott ítéletek 94 százaléka, a büntető ügyszakban pedig 80 százaléka ellen nem éltek jogorvoslattal. Hatályon kívül helyezési mutatóban a törvényszék az országos átlagnál kedvezőbb mutatókkal rendelkezik, a büntető ügyszakban első fokon nem volt hatályon kívül helyező határozat 2021-ben - mondta.
    

Senyei György beszámolt arról is, hogy tavaly a törvényszéken 80 millió forint, a táblabíróságon pedig 25 millió forint értékben korszerűsítették az épületeket és szereztek be eszközöket. A digitális megoldások alkalmazása esetében megjegyezte, hogy a járvány során előtérbe került a távmeghallgatás, tavaly az első fél évben harminc távmeghallgatási mobil végpontot szereztek be az országban.
    

A távmeghallgatások száma jelentősen nőtt az országban, a törvényszéken például tavaly 927 távmeghallgatást tartottak, míg 2020-ban 794-et - mondta Senyei György. Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke arról beszélt, hogy a táblabíróság tanácsai a megalapozottsági mutatók szerint jól szerepeltek. Takács József, a Győri Törvényszék elnöke arról beszélt, hogy a táblabírósághoz hasonlóan a törvényszék működését sem könnyítette meg a koronavírus-járvány. Kitért arra is, hogy július közepén lejár a második elnöki ciklusa, harmadikra pedig nem pályázott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com