OBH: ismét eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék tavaly

Ismét eredményes évet zárt a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) 2023-ban: tovább csökkent a folyamatban lévő ügyek száma, miközben javult az ítélkezés megalapozottsága - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, Senyei György csütörtökön Budapesten, a törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón. Gerber Tamás, a BKT elnöke pedig hangsúlyozta: a törvényszéken elsőfokon nincs öt évnél régebb óta húzódó büntetőügy.Senyei György emlékeztetett rá: a törvényszék az ország második legnagyobb létszámú és ügyforgalmú bírósága, tizennégy járásbíróság tartozik a BKT-hoz, amelynek illetékességi területe társadalmi, gazdasági, kulturális szempontból is sokszínű, ami sajátos nehézségeket jelent a működés szempontjából.
    

Közölte: 2023-ban országosan 2,4 százalékkal nőtt a bíróságokra érkező ügyek száma, csaknem 1,2 millió ügy indult a törvényszékeken és járásbíróságokon, ennek 11,7 százaléka (138 134 ügy) érkezett a Budapest Környéki Törvényszékre és járásbíróságaira. A törvényszékre és járásbíróságaira tavaly 1,7 százalékkal több, 28 056 peres ügy érkezett, a járásbíróságokon a civilisztikai ügyek száma 6,9 százalékkal emelkedett, ezen belül a polgári nemperes ügyeké 6,5 százalékkal.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Törvényszéki elsőfokon elsősorban a büntető nemperes ügyek száma emelkedett. A törvényszéken és járásbíróságain 2023-ban 137 633 ügyet fejeztek be, ebből 28 111 volt peres ügy - mondta.
    

Szólt arról is, hogy az OBH kiemelt feladata a két éven túl húzódó ügyek számának csökkentése, a meghozott intézkedések nyomán 2020 augusztusa óta országosan csaknem megfeleződött a két éven túli peres ügyek száma, a BKT-n pedig 58 százalékkal csökkent. Mint mondta, a törvényszéken folyó ítélkezési munka minőségét, szakmai színvonalát jól mutatja, ha minél kevesebb elsőfokú döntést fellebbeznek meg, azaz minél több ügy emelkedik jogerőre elsőfokon. Hozzátette: a BKT-n tavaly ez a mutató a büntető ügyekben mind a járásbíróságokon, mint a törvényszéken az országos átlagot meghaladó volt.
    

A BKT-n csökkent mind járásbírósági, mind törvényszéki elsőfokon a hatályon kívül helyezett ügyek aránya, ez járásbírósági szinten 2,5 százalék, törvényszéki elsőfokon 4,8 százalék - mondta. Szólt arról is, hogy tavaly a BKT-n 1085 távmeghallgatást tartottak, ezzel hozzájárulva a bírósági eljárások mielőbbi befejezéséhez, és az előállítások számának csökkentéséhez.
    

Senyei György hangsúlyozta: Magyarországon a 100 ezer lakosra jutó bírák száma az Európai Unión belül a nyolcadik legmagasabb. Gerber Tamás, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke elmondta: az elmúlt három és fél évben drasztikusan tudták csökkenteni a hosszú pertartalmú ügyek számát, amíg 2020. július 31-én 398 ilyen ügyük volt, tavaly év végén már csak 165, kiugróan nagy volt a csökkenés a gazdasági, a munkaügyi és a polgári pereknél.
    

Az öt éven túli ügyek száma is jelentősen csökkent: amíg a járásbíróságokon 2020. január 1-jén 213 ilyen ügyük volt, tavaly év elején 107, év végére pedig már csak 76. A törvényszéki elsőfokon 2020. január 1-jén 55 ügy húzódott öt évnél régebb óta, tavaly év elején már csak 25, év végén pedig 15. Kiemelte: a törvényszéken elsőfokon nincs öt évnél régebb óta húzódó büntetőügy, és tavaly a törvényszékre kerülő elsőfokú büntetőügyek 62 százaléka egy éven belül befejeződött.
    

Gerber Tamás szólt arról is, a BKT-n tavaly 27 vádlottal szemben emelt vádat az ügyészség emberölés vagy emberölés kísérlete miatt, míg a BKT bírái 92 ügyben hoztak ítéletet. Elmondta: a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bíróihoz 1804 ügy érkezett egy év alatt, főként valamilyen bírói kényszerintézkedés elrendelése, meghosszabbítása miatt. A bíróság főként vagyon elleni és nemi élet szabadsága, valamint nemi erkölcs elleni bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt rendelte el a legtöbb esetben a gyanúsítottak letartóztatását. Embercsempészés miatt a legtöbb, 46 eljárás a Dabasi Járásbíróságon indult és fejeződött be, átlagosan egy-két hónap alatt.
    

Elmondta azt is, a BKT illetékességi területén tavaly 1,4 milliárd forint értékű épületfelújítás, beruházás valósult meg. A BKT összbírói értekezletét elő alkalommal tartották a volt M3 Business Centerben (most BKT-székházban). Ezzel kapcsolatban Senyei György kiemelte: az egykori irodaház bírósági épületté alakítására a kormány 10,3 milliárd forintot biztosított. Az irodaház felújításával rendeződött a BKT több mint 500 munkavállalójának elhelyezése, de a munkatársak átköltöztetése még nem fejeződött be.
    

Elmondta: a tízszintes épületben 54 tárgyalótermet alakítottak ki, amelyből 20 távmeghallgatásra is alkalmas és várhatóan az év végére teljesen elkészül a céginformációs iroda és ügyfélközpont az "A" épületben. Gerber Tamás fontosnak nevezte, hogy a BKT a méretéhez és a bírósági szervezetben elfoglalt helyéhez méltó körülmények között tud dolgozni a jövőben. Mint mondta, a méltó munkakörnyezet megteremtése mind a bírósági dolgozók, mind az ügyfelek szempontjából fontos.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com