OGY - A nemzeti összetartozás bizottság támogatja a Székelyek Nagy Menetelése rendezvényt

Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága támogatja az október 27-én tartandó Székelyek Nagy Menetelése rendezvényt.

országgyűlés


A testület erről szóló állásfoglalását keddi budapesti ülésén egyhangúan fogadta el.
A dokumentumban kiemelték: meggyőződésük, hogy az elérendő cél, az autonóm székelyföldi régió létrejötte megfelel a szubszidiaritás európai elvének, amelyet több Európa Tanács által kiadott dokumentum is kifejez és az Európai Unió számos országában működik.

A bizottság ismét kinyilatkoztatja, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a szomszédos országokban élő magyar nemzeti közösségeknek az európai gyakorlattal összhangban lévő autonómiatörekvéseit - áll a nyilatkozatban.
László Lajos, a Székelyföld Társaság titkára kiemelte: kérést fogalmaznak meg mindenki felé, és ezt az ügyet össznemzeti és pártok feletti ügyként kezelik. A SZNT vár és hív mindenkit, hogy támogassa a kezdeményezést - tette hozzá.

Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke azt mondta: szimpátiával figyelik a megmozdulást, amit fordulópontnak tartanak az autonómiáért folytatott küzdelmükben. Legalább három helyen - Dunaszerdahelyen, Párkányon és egy kelet-szlovákiai helyszínen - szimpátiatüntetést tartanak egyidejűleg, és várhatóan levélben fordulnak a román miniszterelnökhöz az autonómia kérdésében. Ha öt-tíz éven belül nem sikerül előrelépést elérni, akkor a megszűnés szélére kerülnek ezek a közösségek - figyelmeztetett.

Varga László (KDNP) egy választópolgár megkeresése nyomán felvetette, hogy az érintettek kezdeményezzék, szólaljanak meg a harangok is a tüntetés időpontjában.
Szávay István (Jobbik) azt mondta: kezdettől fogva támogatják a SZNT törekvését a témában, és szimpatizánsaik ott lesznek a rendezvényeken. Csóti György (Fidesz) szerint a megmozdulás sorsdöntő momentum lehet az autonómia-törekvések folyamatában, és a sikere nagyon fontos. Teljes körű összefogást és részvételt szorgalmazott.

A Székely Nemzeti Tanács augusztus elején jelentette be, hogy október 27-én a székelyek "nagy menetelésével" kíván nyomatékot adni az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. A terv szerint a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a déli haragszó után 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek - egymással szembetalálkozván - 45 kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Kihasználta a segítő szándékot

Kihasználta a segítő szándékot

A hajdúnánási nyomozók elfogtak és bíróság elé állítottak egy 37 éves helyi lakost, aki besurrant egy házba és ellopott egy telefont.

„Utána kellett járnunk”

„Utána kellett járnunk”

Egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat egy zicsi buszmegállóban, ami rendőrségii eljáráshoz, majd közösségi riadalomhoz vezetett.

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

Időben lekapcsolták őket a rendőrök, lakat alá került két körözött pakisztáni férfi.

http://ujhazak.com