OGY - Kormány: az új drogellenes stratégia célja a drogok nélküli életmodell népszerűsítése

A drogok használatának megakadályozása és a drogok nélküli életmodell népszerűsítése a fő feladata a 2013 és 2020 közötti időszakra vonatkozó új nemzeti drogellenes stratégiának - hangzott el a stratégiáról szóló országgyűlési határozat általános vitájának megkezdésekor kedden az Országgyűlésben.

parlamentA Tiszta tudat, józanság, küzdelem a kábítószer-bűnözés ellen című dokumentum tárgyalása során Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) sportért és ifjúságért felelős államtitkára expozéjában ismertette: az anyagban hangsúlyosan jelenik meg a rendőri intézkedések erősítése, a korszerű bűnmegelőzési és bűnüldözési stratégiák hatékonyabb alkalmazása, a köznevelési területtel való együttműködés. Emellett a stratégia a szerhasználat megelőzését és minimalizálását célozza.

Hangsúlyozta: a dokumentum a teljes társadalom számára fogalmazza meg az irányelveket, de célcsoportokhoz igazítottan fogalmaz meg üzeneteket. Így a társadalomnak azt üzeni, hogy a kormány elkötelezett a drogprobléma visszaszorítása mellett, és ehhez átfogó, hatékony eszközökkel rendelkezik; a kipróbálóknak jelzi, hogy kockázatot vállalnak a drogok használatával; a függőknek megmutatja, hogy felépülésük lehetséges; az egyéneknek pedig azt üzeni, hogy mindenki felelős a környezetében élők sorsáért.

Simicskó István kiemelte azt is: a stratégia fontos célja, hogy a "sport a legjobb gyógyszer" elve alapján a sport népszerűsítésével és a sportolás támogatásával csökkentse a kábítószerhez forduló fiatalok számát.
Hozzátette: az új drogellenes stratégiáról szóló országgyűlési határozat elfogadása "rendkívül sürgős" feladat, hiszen csak ezután lehet elkészíteni a rövid távú tervdokumentumot.

Ismertette: a harmadik magyarországi drogellenes stratégia kidolgozására a kormány nemzetközi szinten is kiemelkedő szakértőket kért fel. Az összesen 96 oldalas dokumentum világos helyzetképet ad és tartalmazza a célkitűzéseket is.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

Pánikba esett a Velencei-tó közepén

A vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit.

Miniszterelnöki incidens

Miniszterelnöki incidens

A Nyugati Pályaudvaron történt esettel kapcsolatban vizsgálat indult.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Ki látta Máté Kristophert?

Ki látta Máté Kristophert?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 31 éves férfi megtalálása érdekében.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Nem is bántották

Nem is bántották

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított egy 24 éves letenyei nővel szemben, aki egy hónapon belül másodszor tett valótlan bejelentést a segélyhívó számon.

http://ujhazak.com