OGY - Krónika 3. rész (a költségvetést megalapozó törvény)

A kormány gazdaságpolitikájáról és az ország gazdasági teljesítményéről vitáztak a képviselők szombaton az Országgyűlésben, a költségvetést megalapozó törvényjavaslatról folytatott vitában.országgyMSZP: a kormány semmit nem tett az elmúlt öt évben azért, hogy az emberek jobban éljenek

Gúr Nándor (MSZP) azt mondta: a kormány az elmúlt öt évben semmit nem tett azért, hogy az emberek akár egy kicsivel is jobban éljenek. Nem adósságcsökkentés történt a kormány eddigi öt éve alatt, hanem nőtt az adósság, holott 2010-ben a választás előtt a Fidesz ennek ellenkezőjét ígérte - közölte. Úgy vélte, nem került sor az ígért radikális adócsökkentésre, hanem új adónemeket vezettek be, és nem jöttek létre valós, új adóforintokat termelő munkahelyek sem.

A szocialista képviselő kiemelte: Orbán Viktor miniszterelnök öt év után beszél arról, hogy "most majd akkor az emberek". Holott már előző ciklusban 400 ezer új adófizető munkahelyet kellett volna létrehoznia, bérnövekedést kellett volna elérnie a kormánynak - mondta. Közölte: ma több mint 2,2 millióan vannak, akik ugyan dolgoznak, de a létminimum összegét el nem érő keresethez jutnak.

Gúr Nándor hangsúlyozta: a kormánynak szembe kell néznie azzal, hogy a tények alapján az emberek nagy többsége nem haszonélvezője, hanem kárvallottja a folyamatoknak.

Fidesz: változnak az előadó-művészeti szervezetek támogatási szabályai

Kucsák László (Fidesz) arról beszélt, hogy változnak a minősített, önkormányzati fenntartású előadó-művészeti szervezetek támogatásának szabályai, ugyanis az előrehozott költségvetés miatt nem lehet a támogatásokról a korábbi szabályoknak megfelelően dönteni, mivel az ehhez szükséges adatok még nem állnak rendelkezésre.

Ezért a keretösszeget rögzítik, és a támogatásnak a szervezetek közti felosztásáról majd a miniszter határoz.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Változnak egyes szabályozások a megyei hatáskörű városi múzeumok és megyei könyvtárak esetében is - tette hozzá.

MSZP: nagyobb átláthatóság kell

Józsa István (MSZP) azt hangoztatta, hogy az átláthatóságot nem csökkentenie kellene a kormánynak, hanem növelnie, mert a befektetői környezet javításának alapja a befektetői bizalom megteremtése, és ehhez átláthatóságra van szükség.

Azzal kapcsolatban, hogy az államadósság-mutató csökkenésének évente legalább 0,1 százalékot kell elérnie, a szocialista képviselő kijelentette: ez nevetséges, és ellentmond a kormány korábbi ígéreteinek, "vallomás értékű önleleplezés", hogy nem látnak több lehetőséget a 0,1 százalékos csökkenésnél.

A stabilitási megtakarítási számlát illetően Józsa István úgy vélte: az új szabályozás az adóparadicsom szintjére degradálja Magyarországot.

Fidesz: a kormány számos gazdasági sikert ért el

Witzmann Mihály (Fidesz) a kormány által elért gazdasági sikereket sorolta. Mint mondta, ha Burány Sándornak (MSZP) lenne igaza, miszerint a Fidesznek évek óta nincs konzisztens és megalapozott gazdaságpolitikája, akkor csak a szerencsének tudható be egyebek mellett a három százalék feletti gazdasági növekedés, a foglalkoztatottság növekedése, a rezsicsökkentés, a személyi jövedelemadó csökkentése, a családtámogatás és a túlzottdeficit-eljárásból való kikerülés. Az inflációs adatokat is érdemes lenne összehasonlítani a Fidesz- és az MSZP-kormányok ideje között - jegyezte meg.

A fideszes képviselő arra is kitért, hogy az államadósság 2002-ben 8 ezer milliárd forint körüli volt, 2010-re viszont már 22 ezer milliárd lett, vagyis az MSZP-nek nem kellene az államadósság növekedéséről beszélnie. Számszakilag, nominálisan valóban nőtt az államadósság, és addig így is lesz, amíg nem lesz olyan költségvetés, amely legalább nullás egyenlegű - mondta.

Witzmann Mihály végül kijelentette: az emberek többsége a szocialista kormányzás nyolc évét szenvedte meg, és erről 2010-ben egyértelműen állást foglaltak.

Jobbik: a kormány ellehetetleníti a reklámügynökségeket

Novák Előd (Jobbik) kifejtette: a kormány a reklámügynökségeket - közöttük is elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokat - akarja ellehetetleníteni az új szabályozással. E cégek meggyengítése elfogadhatatlan politikai előnyökkel járna a kormánynak, mert a médiumok közül sokaknak közvetlenül a kormánynál kellene kilincselniük a megrendelésekért.

A kormány "még kormánybarátabbá" akarja tenni a médiát, ezért erőszakosan nyúl bele a piaci folyamatokba, ami újabb hatalomkoncentrációval jár - vélekedett. Hozzáfűzte: el kellene gondolkodni a kormányzati reklámkiadások törvényi tiltásán, bőven elég lenne, ha a közmédiában tennék közzé üzeneteiket.

Zárszó - NGM: az ország érdekeivel ellentétes lebecsülni a gazdaság teljesítményét

Glattfelder Béla zárszavában jelezte, hogy a törvényjavaslat jogi stabilitást ad a költségvetésben, az adósságszabályozásra vonatkozóan pedig megfelel az alaptörvény követelményeinek. Szólt arról is, hogy a transzparencia nem sérül a költségvetési folyamatokban.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a magyar gazdasági adatok folyamatosan javulnak, s nem tartja helyesnek, hogy ezt valaki politikai megfontolásból lebecsülje vagy letagadja a nyilvánosság előtt. Ha valaki önös politikai szándékból sötétebbre festi a kilátásokat, az a gazdaság és a vállalkozások érdekeit sérti - hangoztatta, hozzátéve, hogy több szerénységet és önmérsékletet vár azoktól, akiknek kormányzása alatt 52-ről 84 százalékra nőtt a GDP-arányos államadósság.

A parlament ezután lezárta a törvényjavaslat általános vitáját.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com