Októberben megnyílhat a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Októberben megnyílhat a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, amely a magyar fotográfia intézményeként, kortárs kiállítóhelyként és képzési helyként fog működni.

robertcapaAz új kortárs vizuális intézmény és szakmai rendezvényközpont létrehozását Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára jelentette be, aki a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: megalakult a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ Nonprofit Kft. A száz százalékos állami tulajdonú szervezet indulásához és működéséhez 155 millió forintos támogatást ad a kormány, a jövő évi működésre pedig 198 milliót kap az intézmény.

Halász János felidézte, hogy a magyar fotográfia mindig is a világ élvonalához tartozott, és a művészet vezető értékeit képviselte, ennek ellenére az elmúlt években a háttérbe szorult. Az államtitkár hangsúlyozta: ezt a hiányt pótolja most a kulturális kormányzat két fontos döntéssel.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az egyik a budapesti Ötvenhatosok terén egy új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes kialakítására vonatkozik, ebben kap helyet a Magyar Fotográfiai Múzeum is, a másik pedig a Robert Capa Központ megalapítására.

A Nagymező utcai Ernst Múzeum épületében kialakítandó, a világhírű magyar származású fotóriporterről, Robert Capáról (1913-1954) elnevezett központ vezetésére Kőrösi Orsolyát, a Magyar Fotográfusok Házának jelenlegi vezetőjét kérték fel, akinek feladata a két intézmény munkájának összehangolása is. Halász János kiemelte: a vezető a magyarországi fotóstársadalommal együttműködésben szeretné a programot elindítani, az intézményt működtetni.

A központ öt fő feladatot fog teljesíteni. Kiállítóhelyként és rendezvényközpontként működik, így a kortárs szakmai közösségi központ funkcióját is betölti. Megalapítja a Magyar Fotográfiai Nagydíjat, amelyet először az idén adnak át, Robert Capa születésének október 22-i, 100 éves évfordulójához kapcsolódóan.

Feladata a világhírű magyar fotóriporterek munkásságának kutatása, kiállítóhelyként népszerűsítése, közte kiemelt feladatként a Capa-fotóhagyaték gondozása, együttműködve a Magyar Nemzeti Múzeummal. Halász János kitért arra, hogy az állam 2008-ban vásárolta meg a hagyatékot, amelyet azóta a múzeum gondoz, az új központhoz várhatóan a feldolgozás és a folyamatos bemutatás kerül.
Az intézmény képzési központként is működni fog, amely fotórestaurátori műhelyt is felállít és működtet. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy nem múzeum, hanem vizuális rendezvényközpont lesz kiállítóhellyel, oktatási helyszínnel, és nemzetközi kapcsolattartó intézmény funkcióval a fotográfia területén.

Kőrösi Orsolya elmondta: a Capa-hagyaték megvásárlásakor az állam szerződésben vállalt kötelezettséget a fotóközpont létrehozására, ez a terv valósul most meg hosszú előkészítő munka nyomán. A központ a szeptember közepén induló felújítási munkák után a 100. születésnaphoz kapcsolódó október 21-iki Capa-fiestával nyitja meg kapuit. Erre az időpontra részben elkészül, és ettől kezdve működni fog.

A vezető célja, hogy a fotográfiai szakmával közösen hozza létre az intézményt, ezért szakmai találkozót is összehívott, amelyen bemutatják elképzeléseiket és várják a javaslatokat. Kőrösi Orsolya komplex rendezvényterem létrehozásáról beszélt, és arról, hogy a magyar fotográfusok nemzetközi kapcsolatrendszerének kiterjesztése is fontos céljuk. Küldetésükről szólva a kortárs, a minőségi, a találkozási pont és a szolgáltatás szavakat említette.

"A Mai Manó Ház végre a helyére kerül" - mondta, hozzátéve, hogy ami eddig heroikus erőfeszítéssel próbált központi szerepet betölteni, most meg tudja találni valódi helyét, hiszen különleges, minőségi, intim helye a fotográfiának. A két intézmény egymást kiegészítve működhet ezentúl. A vezető várja az együttműködést a 2018-ban nyíló Magyar Fotográfiai Múzeummal.

Szólt arról, hogy Budapest ikonikus képzőművészeti helye volt az Ernst Múzeum, amely az elmúlt években a kortárs fotográfia kiállítóhelyévé vált. Hozzátette: a múzeum továbbra is a kortárs képzőművészet, ennek részeként a kortárs fotográfia helye lesz. Úgy vélte, a fotográfia az elmúlt években otthon volt ebben a házban, ezért választották ezt a helyszínt.

A szomszédos, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Tivolival kapcsolatos kérdésre Kőrösi Orsolya azt mondta, foglalkoznak a központ kiegészítésének, együttműködéseinek lehetőségeivel, azzal, miként tud egy kulturális térként működni ez a ház.
Mint elhangzott, az oktatás 2014 tavaszán indul be, széles spektrumú képzést szeretnének megvalósítani, a professzionálistól a nagyközönségnek szervezett kurzusokig.

A Műcsarnoktól 2013 augusztusában került el az Ernst Múzeum vagyonkezelői joga, hogy a Nagymezői utcai kiállítóhely a Robert Capa Központnak adjon otthont.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com