Óránként száz meteor zuhanást figyelhetjük meg! Az év legszebb égi eseménye!

Az év egyik leglátványosabb csillaghullása pár nap múlva lesz megfigyelhető.


A szülő üstököse a 109P/Swift-Tuttle, ami 133 évente tér vissza, így a klasszikus Halley-típusú üstökösök közé tartozik. 1862-ben, egymástól függetlenül fedezte fel Lewis Swift és Horace Parnell Tuttle.

Az üstökös magja 26 km átmérőjű, szóval nem számít kicsinek.

Ha igaz, hogy a dínók ettől pusztuktak ki, akkor megemlítendő, hogy ez az üstökös annál sokkal nagyobb méretű lesz.

A 109P/Swift-Tuttle keresztezheti a Föld pályáját is, igaz az elkövetkező kétezer évben erre nem sok esély van.

Galéria
perseidak3
csillaghullas3
images (17)
tumblr_m8midl8pMo1r7ffbgo1_500
109p_921215_v1c
Perseid_meteor_shower


Fontos megemlíteni, hogy a Perseidák legtöbbje minden év augusztus 12-13. napjára esik.

Tehát akinek van ideje és persze szeretne egy szép csillaghullást látni, az hagyja el a fényes falvakat városokat és feküdjön ki a mezőre.
Várhatóan óránként 80-100 lehulló meteordarabot is felfedezhetünk.

Akinek van távcsöve, az mindenképpen használja, mert ezzel nem csak a fénylő részek, hanem a maguk után húzott füst is megfigyelhető lesz.

Az idei vizsgálatot szerencséssé teszi, hogy a Hold még csak 32%-ban fog világítani,így nem fogja elnyomni az égbolt fényeit.

Úgy tudni, hogy két lépcsőben érkezik a meteorraj. Az első Hawaii és Amerika nyugati partjainál fog látszani. Ez magyar idő szerint délután kettőkor lesz.
A második Európából és Afrikából lesz nyomon követhető éjjel 2-4 óra között.

De akár már most is érdemes kiülni és keresni a hullócsillagokat mert a Perseidák raj már július 17.-től aktív.

2009-ben 175, 2010-ben 91, 2011-ben 58, tavaly 122 volt az óránkénti hullócsillag átlagszám.

A Perseidák meteorrajt "Szent Lőrinc könnyeinek" is szokták nevezni a 258 augusztus 10-én mártírhalált halt Szent Lőrinc "emlékére".

Kérlek oszd meg ezt a cikket, hogy minél többen láthassák ezt a gyönyörű látványt.
Köszönjük!

Hozzászólások

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Kihasználta a segítő szándékot

Kihasználta a segítő szándékot

A hajdúnánási nyomozók elfogtak és bíróság elé állítottak egy 37 éves helyi lakost, aki besurrant egy házba és ellopott egy telefont.

„Utána kellett járnunk”

„Utána kellett járnunk”

Egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat egy zicsi buszmegállóban, ami rendőrségii eljáráshoz, majd közösségi riadalomhoz vezetett.

http://ujhazak.com